Vizsgálja a rendőrség a Nemzeti Galéria biztonsági felvételeit a lopás miatt

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Galéria (MNG) a rendőrség rendelkezésére bocsátja a biztonsági kamerák felvételeit, amelyeket a két kőfaragvány eltűnése idején rögzítettek.
Vágólapra másolva!

Megkapja a rendőrség a Magyar Nemzeti Galériától azokat a felvételeket, amelyeket a biztonsági kamerák az intézményből ellopott két kőfaragvány eltűnése idején rögzítettek - közölte a rendőrség. A BRFK jelentős értékre elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen az ügyben.

A rendőrség tájékoztatása szerint a megközelítőleg hatmillió forint eszmei értékű, egyenként körülbelül tíz kilogramm súlyú műtárgyakat előzőleg csavarokkal rögzítették a kiállító konzolokhoz. Az egyik tárgy a jáki templomból származó, sárkányfigurás, vörösre festett homokkőből készült vállpárkánytöredék, a másik egy fehér márványból készült domborműves kőlemez bal szélső részlete.

A budai várban lévő gyűjtemény szerdán azt közölte, hogy a kőfaragványok a galéria állandó kiállításáról tűntek el, eddig tisztázatlan körülmények között, azok hiányát kedd délután észlelték. A műtárgyak mechanikai és technikai védelemmel is el voltak látva. Az MNG fegyveres őrsége a biztonsági előírások szerint haladéktalanul értesítette a rendőrséget, az intézmény főigazgatója pedig a lopás miatt azonnali hatállyal belső vizsgálatot rendelt el.