Semjén: Garanciákat kaptunk a Fidesztől a magzati élet védelmével kapcsolatban

Vágólapra másolva!
Garanciákat kaptunk a Fidesztől arra, hogy a magzati élet védelmének elve is szerepelni fog az új alkotmányban - mondta a KDNP elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Semjén Zsolt a lapnak beszélt arról is, hogy szerinte a határon túli állampolgároknak teljes értékű szavazati jogot kell kapniuk.
Vágólapra másolva!

A KDNP-ben fel sem merült, hogy ne fogadná el az új alkotmányt, hiszen abban minden, számukra fontos alapelv szerepelni fog - ezt mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Semjén Zsolt, a KDNP elnöke. Garanciát kaptak ugyanis a Fidesztől arra, hogy a magzati élet védelmének elve, amely a kereszténydemokratáknak igen fontos, bekerül az alaptörvénybe. Ez pedig nem a kisebbik kormánypárt ultimátuma volt, hanem markáns érveléssel érvényesítették - mondta a politikus.

Úgy gondoljuk, ha pusztán az életkor alapján egy emberi élet elpusztítható, akkor ilyen logikával koruk vagy egészségi állapotuk alapján más társadalmi csoportok tagjait is halálra lehetne ítélni. A parlament nem játszhat istent! - jelentette ki Semjén Zsolt. A KDNP elnöke a lapnak elmondta azt is, hogy a siófoki frakcióülésen végül Orbán Viktor felkérésére öt-öt fős delegáció tárgyalt a kérdésről, ennek végeredménye pedig az lett, hogy tudomásul vettük a jelenleg hatályos alkotmánybírósági döntést. Cserébe a Fidesz elfogadta azt, hogy a magzati élet védelmére vonatkozó kitétel szerepeljen az alkotmányban - mondta a politikus.

Az [origo] a siófoki frakcióülésről szóló beszámolójában fideszes forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a magzati élet védelmével kapcsolatban Orbán Viktor egyértelművé tette, hogy szó sem lehet az abortuszszabályok szigorításáról, az ugyanis állítása szerint a társadalom olyan széles rétegeinek ellenérzéseibe ütközne, hogy az a Fidesz és a kormány támogatottságára is hatással lenne. Arról ugyanakkor állítása szerint lehet tárgyalni, hogy a hiányolt három mondat végül bekerüljön az alaptörvény végleges normaszövegébe - köztük akár az is, amely szerint "az emberi élet a fogantatással kezdődik". Erről, azt mondta, később tárgyalna még a kereszténydemokratákkal.

Semjén Zsolt a Magyar Nemzetnek beszélt arról is, hogy maximálisan elégedett a képviselői eddigi munkájával, hiszen KDNP-s politikusok a modern kori magyar politikában ilyen hangsúlyos pozícióban még nem voltak.

A kettős állampolgárságról szóló törvénnyel kapcsolatban megismételte, hogy nincs A és B kategóriájú állampolgár, egy magyar nemzet van, egyetlen állampolgársággal.