[origo] itthon

100
90

Nem nyomoznak szocialista politikus ellen a pécsi buszeladási ügyben

MTI|2011. 02. 21., 11:42|Utolsó módosítás:2011. 02. 21., 12:03|

Elutasította az ügyészség a szocialista politikusok ellen tett feljelentést a pécsi buszeladási ügyben, mert semmi olyan nem volt benne, amit már korábban ne vizsgáltak volna.

Komáromi István, a pécsi vagyonkezelő decemberben távozott felügyelőbizottsági tagja tett feljelentést Tóth Bertalan volt szocialista alpolgármester és Kőhegyi István, volt MSZP-s parlamenti képviselő, a vagyonkezelő felügyelőbizottságának volt elnöke ellen a pécsi buszeladási ügyben. Petréteiné Malomsoki Csilla, a Baranya Megyei Főügyészség helyettes vezetője szerint semmi olyan tényt nem tartalmazott a feljelentés, amelyet korábban ne vizsgáltak volna. Így nem vetődött fel további gyanú, hogy másra is ki kellene terjeszteni a nyomozást.

Pécsen két évvel ezelőtt került nyilvánosságra, hogy a helyi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. 51, illetve a Mecsekbusz Kft. 49 százalékos tulajdonában lévő és a baranyai megyeszékhely tömegközlekedését biztosító Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. korábban 2,2 milliárd forint plusz áfáért eladta mintegy 150 buszból álló járműparkját a PK Zrt. és az LL Bus Kft. által létrehozott PK Busrent Kft.-nek. A buszok egy része könyv szerinti értéken, másik része nullára leírva, 500-600 ezer forint közötti összegekért cserélt gazdát. Mivel a PK Zrt.-nek a helyi tömegközlekedés biztosításához szüksége volt a buszokra, járművenként havi 1,2 millió forintért bérbe vette őket, és tíz évre egy összegben kétmilliárd forint plusz áfa rendelkezésre állási díjat is fizetett a vevőnek.

Az ügyben rendőrségi nyomozás indult Páva Zsolt pécsi fideszes polgármester 2009 júniusában tett feljelentése nyomán. Az ügyészség 2010 őszén vádat emelt Keczer László, a PK Zrt. vezérigazgatója ellen. A vádirat szerint az ügyletek miatt mintegy 2,4 milliárd forint vagyoni hátrány érte az önkormányzati érdekeltségű céget, így Pécs városát is, amiért a PK vezérigazgatója okolható. Az ügy tárgyalása kedden kezdődik.

Komáromi István a Pécsi Újság internetes lapnak január elején azt mondta: tudomása van arról, hogy Tóth Bertalan és Kőhegyi István volt MSZP-s parlamenti képviselő, a vagyonkezelő volt fb-elnöke Érsekújváron járt, ahol már történt ilyen buszkiszervezés. Megjegyezte azt is, hogy közlekedési szakemberként nem érti, mi volt az a szakmai indok, amely alapján a volt alpolgármester és az fb-elnök úgy határozott, hogy ilyen, "sem gazdaságossági, sem a város érdekeit szem előtt nem tartó döntést hozzanak". 

Tóth Bertalan és Kőhegyi István a Pécsi Újság cikkére a megjelenés napján úgy reagált: soha, semmilyen tájékoztatást nem kaptak a pécsi buszok eladásáról, és jogi eljárást kezdeményeznek jó hírnevük sérelme miatt.

A múlt héten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 774 millió forint büntetést szabott ki a Pécsi Közlekedési Zrt.-re áfatartozás, valamint a városi buszeladási botránnyal kapcsolatos szerződés miatt, miután a hatóság szerint a PK Busrent Kft. és a PK Zrt. buszainak eladásáról 2009. január elsején kötött kontraktusok színlelt szerződések, amelyek mögött nem volt valós gazdasági teljesítés.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »