Magyar Nemzet: Felcserélték a kormányülések napirendjét

Vágólapra másolva!
Várhatóan a nyugdíjreform következő lépéseit érintő döntések is szóba kerülnek a szerdai kormányülésen annak ellenére, hogy a kiadott programban ez nem szerepel - értesült a Magyar Nemzet. A gazdasági reformcsomag átkerült a szombati napirendbe.
Vágólapra másolva!

Nagy Anna kormányszóvivő hétfőn azt közölte, hogy várhatóan ezen a héten ismerteti a kabinet a strukturális reform lépéseit. Ehhez képest kedden Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője azt mondta, hogy még zajlanak az egyeztetések és a konzultációk a strukturális reformokról szóló végleges előterjesztés ügyében, amelyet a kormány a hét végén tárgyal meg, és a jövő hét elején mutat be a nyilvánosságnak.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az eredeti forgatókönyv szerint a héten mindenképpen a kormány elé kerültek volna a "nyugdíjreform következő lépéseit érintő ügyek", így Szíjjártó keddi bejelentése előtt mindössze megcserélték a szerdai és a szombati menetrendet. A lap szerint ennek ellenére a kormányülés szerdán sem nélkülözi majd a strukturális reformokat érintő kérdéseket.