Fideszes segítséget kapott a népesedésért aggódó Jobbik

Vágólapra másolva!
Bár a Jobbiknak nincs elég képviselője egy parlamenti politikai vitanap kezdeményezéséhez, kormánypárti segítséggel elérték, hogy napirendre kerüljön a népességfogyás kérdése. A vitanapot valószínűleg március közepén rendezik.
Vágólapra másolva!

Kormánypárti képviselők segítségével kezdeményezett politikai vitanapot Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője, A magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége címmel. Az erről szóló, 80 képviselő aláírásával ellátott indítványt Z. Kárpát kedden nyújtotta be az országgyűlésnek.

A házszabály szerint politikai vitanapot az országgyűlési képviselők egyötöde (legalább 78 képviselő) kezdeményezhet, ennyi képviselője viszont a Jobbiknak nincs (jelenleg 46-an vannak, közülük 42 képviselő aláírása szerepel az íven). Z. Kárpát kezdeményezését azonban 38 kormánypárti képviselő is aláírta, köztük Lázár János Fidesz-frakcióvezető.

Politikai vitát a házszabály szerint az indítvány benyújtása után legalább 14, legkésőbb 28 nappal kell megtartani, tehát valamikor március közepén kerülhet rá sor. A politikai vitanapon a képviselők meghatározott időkeretben vitatkozhatnak, amely nem lehet kevesebb négy óránál. A politikai vitában a kormánynak is nyilatkoznia kell a kérdésről.