Vágólapra másolva!
Göncz Kinga korábbi külügyminiszter felelősségét is felveti a a moszkvai kereskedelmi képviselet eladása ügyében a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal titkos jelentése az [origo] információi szerint. A jelentés azt állapította meg, hogy a korábbi miniszter túllépte a hatáskörét, amikor felhatalmazást adott a zavaros körülmények között lebonyolított adásvételt lezáró szerződés aláírására.
Vágólapra másolva!

Tizenkét ember biztosan részt vett abban a döntéshozatali eljárásban, amelynek során eladták a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet épületét. Nekik rálátásuk lehetett azokra a zavaros részletekre, amelyek miatt a Központi Nyomozó Ügyészség nyomoz az ügyben - derül ki a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatából, amelynek részleteit az [origo] megismerte.

Az ügyészség február 8-án vette őrizetbe Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) korábbi vezérigazgatóját, Székely Árpád korábbi moszkvai nagykövetet és Fekszi Mártát, a Külügyminisztérium korábbi államtitkárát. Néhány nappal később a bíróság mindhárom gyanúsítottat szabadon engedte, de az eljárás folytatódik ellenük. Göncz Kinga korábbi külügyminisztert pedig szerdán hallgatták ki tanúként az ügyben.

A 17 ezer négyzetméteres épület eladásáról a magyar kormány 2008 márciusában kötötte meg az adásvételi szerződést a luxemburgi bejegyzésű Diamond Airrel. A vevő erre a szerződésre hivatkozva utalta át a 4 milliárd forintos vételárat. Az ügyészség gyanúja szerint azonban az adásvételi szerződést szabálytalanul kötötték meg, azt ugyanis nem előzte meg pályáztatás. A második, 2008 novemberében megkötött szerződést már megelőzte egy zártkörű pályázat, azon azonban a korábbi vevő nyert. Az ügyészség gyanúja szerint, ha szabályosan adták volna el az ingatlant, akkor legalább 6 milliárd forinttal többért lehetett volna értékesíteni az épületet.

Göncz felelősségéről is írt a Kehi

A Kehi a február eleji őrizetbe vételek másnapján, február 9-én ismertette az ügyben indult vizsgálat eredményét, amelyet továbbítottak az ügyészségnek. A Kehi elnöke sajtótájékoztatóján azt mondta: az ügyben hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést. Az elnök nem kívánta felsorolni, hogy a Kehi szerint kik lehetnek az ügy felelősei, mindössze annyit mondott: az ügyészég által őrizetbe vett három gyanúsítotton kívül mások felelősségét is felveti a jelentés. A dokumentumot nem hozták nyilvánosságra, a Kehi jelentései ugyanis döntés-előkészítő anyagnak számítanak. A Kehi a kormány belső ellenőrzési szerve, a kormánytól nem független, költségvetését a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium biztosítja.

Az [origo] által megismert dokumentumrészletek más korábbi magas rangú tisztviselők felelősségét is felvetik. Göncz Kinga korábbi külügyminiszterről az olvasható a dokumentumban, hogy túllépte a hatáskörét, amikor Székelynek felhatalmazást adott az adásvételi szerződés aláírására. Székelynek az adásvételi szerződés megkötéséhez külügyminisztériumi felhatalmazásra volt szüksége. Hogy a nagykövet felhatalmazásával probléma volt, azt a Külügyminisztérium két államtitkára - Fekszi Márta és Faller Jenő - is szóvá tette egy 2008 májusi levélben. Az államtitkárok többek között azt nehezményezték, hogy a nagykövet a 2008. márciusi, szabálytalanul megkötött adásvételi szerződést úgy írta alá, hogy csak általános felhatalmazással rendelkezett, ami nem pótolt egy sor államigazgatási eljárást.

Nem tudni, hogy erről mi hangzott el Göncz szerdai ügyészségi meghallgatásán, az ügyészség szóvivője ugyanis nem árult el részleket az elhangzottakról. Minderről szerettük volna megkérdezni Gönczöt is, akit péntek délelőtt sikerült elérnünk, visszahívást kért, később azonban már nem vette fel a telefonját. A volt miniszter még február 11-én az MTI-nek azt mondta: a moszkvai épület eladásáról már külügyminiszteri kinevezése előtt megszületett az érdemi döntés. "Nem volt okom feltételezni, és nem is volt tudomásom róla, hogy bármelyik adásvétel során szabálytalanságok történtek volna" - fogalmazott a korábbi miniszter.

A vizsgált időszakban Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök, az ő lehetséges szerepéről azonban az [origo] információi szerint nem ír a Kehi jelentése.

Tanulmányútnak álcázott moszkvai ügyintézés

Az MNV korábbi, vezető beosztásban dolgozó munkatársai közül többekkel is foglalkozott a Kehi-vizsgálat. A jelentés Tátrai Miklós vezérigazgató mellett az akkori értékesítési igazgató, Császy Zsolt és az akkori vezető jogtanácsos, Morvai Attila szerepével is foglalkozik. Morvai valószínűleg az ügy kényesebb részleteit is ismerheti. Fekszinek egy 2008. június 19-én írt, Székely Árpádnak címzett leveléből az derül ki, hogy a jogtanácsos Moszkvába utazott, hogy segítsen a nagykövetnek az ingatlaneladás előkészítésében. Az [origo] által megismert jelentésrészletek szerint Morvai moszkvai útját később tanulmányútnak álcázták.

Tátrai mellett Morvai és Császy felelősségét felveti többek között az MNV tavaly májusában elkészült belső vizsgálati anyaga is. Az [origo] által megismert MNV-s jelentés szerint Tátraiék tudtak arról, hogy a Diamond Air a pályázati anyagához csatolt egy olyan nyilatkozatot is, amely arról szólt, hogy a cég hónapokkal a pályázat kiírása előtt átutalta a vételárat, és kéri ennek a beszámítását. A beérkező pályázatokat az MNV döntéshozó testülete, a vagyongazdálkodási tanács (vt) bírálta el. Tátrai, Császy és Morvai - az MNV belső vizsgálati anyaga szerint - azonban nem tájékoztatta a vt-t arról, hogy a Diamond Air már átutalta korábban a vételárat.

Erdei Tamás neve is felmerül

Az [origo] által megismert dokumentumok szerint a Kehi azt is megállapította, hogy a vt sem járt el kellő alapossággal az ügylet során. A testületnek az épület eladásáról szóló döntés meghozatalakor, 2008-ban Tátrai mellett tag volt Erdei Tamás, az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, Markó Andrea, a Pénzügyminisztérium korábbi államtitkára, Nagy János, a debreceni egyetem korábbi rektora, Roóz József, a Budapesti Gazdasági Főiskola korábbi rektora, Varga Gusztáv, a Ganz Acél Zrt. vezérigazgatója, Baranyi Imre, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet Kht. igazgatója. A vt 2008. november 5-i ülésén az összes tag igennel szavazott a zártkörű pályázat nyerteséről, így a Diamond Air ajánlatát fogadták el.

A vt korábbi tagjai közül Roózt sikerült elérni, aki csütörtökön az [origo]-nak azt mondta: az ingatlaneladást Tátrai, illetve a Külügyminisztérium intézte, a tanács tagjai nem ismerték a részleteket. Roóz hozzátette: az ingatlant ráadásul már az MNV megalakulása előtt, 2005-ben eladták. A korábbi tanácstag ezzel arra utalt, hogy az épület vevője már 2005 decemberében, vagyis hónapokkal az épület eladását jóváhagyó 2006-os kormányzati döntés előtt átutalt egy 500 millió forintos előleget a Magyar Államkincstár számára. Kerestünk más korábbi vt-tagokat, de nem sikerült őket elérni.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az [origo]-nak azt mondta: az ügyészség ismeri a Kehi-jelentés részleteit, arról azonban nem adhat tájékoztatást, hogy kit milyen minőségben hallgatnak majd ki. A szóvivő hozzátette: a nyomozás szélesedhet, a gyanúsítottak köre bővülhet.