Nem okoz gondot az esti havazás a közlekedésben

Vágólapra másolva!
Sem az autópályákon, sem a fővárosi tömegközlekedésben nem okozott fennakadást a szerdán kezdődött havazás.
Vágólapra másolva!

Szerda délután Baranyában kezdett estni a hó, és estére elérte Vas és Zala megyét is, majd átterjedt az ország középső részére. Pest és Nógrád megyében volt a legintenzívebb a havazás.

A havazás eddig nem okozott sehol gondot az országban - derült ki az Országos Katasztrófavédelem adataiból. Petróczi Tímea szóvivő szerint ilyen bejelentés még nem érkezett hozzájuk. Arról nincs hír, hogy a közlekedésben fennakadást okozott a hó. A BKV fődiszpécsere az [origo]-nak elmondta, hogy minden járatuk rendben közlekedik. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. ügyeletének késő esti tájékoztatása szerint az autópályák is mindenütt járhatóak, ahol szükséges, tisztítják, sózzák az utakat.

Csütörtök reggelre országszerte borult lesz az ég, főleg a déli és középső tájakon lehet még kisebb havazás, hószállingózás. Napközben is marad az erősen felhős ég, de már csak elszórtan lehet havazásra számítani.

Részletes időjárás-előrejelzésért kattintson ide!