Nagyobb jogkört adna Budai Gyula elszámoltatási biztos kezébe az LMP

Vágólapra másolva!
Az esztergomi korrupciógyanús ügyek miatt Schiffer András nyílt levelet írt Orbán Viktornak, amelyben felszólította, hogy kormánya "ne mérjen kettős mércével". Az LMP nagyobb jogkört adna Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos kezébe azzal, hogy az önkormányzatok működésének vizsgálatára is lehetőséget biztosítana számára.
Vágólapra másolva!

A Lehet Más a Politika lehetővé tenné, hogy Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos az önkormányzatoknál is vizsgálódhasson - derült ki Schiffer András frakcióvezető Orbán Viktor miniszterelnöknek írt leveléből.

Az LMP frakcióvezetője azért írt levelet a kormányfőnek, mert Budai Gyula arra hivatkozva hárította el az esztergomi önkormányzat visszaélései miatti ellenzéki felkérést, hogy "nem vizsgálhat mindent az utolsó fűszál eltűnéséig mind a 3200 magyar önkormányzatnál".

Schiffer András napirend előtti felszólalásban korábban felszólította Orbán Viktort, hogy kormánya "ne mérjen kettős mércével". Schiffer szerint Budai Gyula sajtón keresztül azt üzente, hogy az esztergomi botrányos ügyek kivizsgálására "jogszabályi lehetősége sincs".

"A kormánytöbbségnek számolnia kell avval, hogy ennek az országnak mindenféle színezetű, minden szintű politikusi korrupcióból elege van" - fogalmazott Schiffer András a nyílt levelében.

Ezek alapján az LMP kezdeményezte a miniszterelnöknél, hogy a kormány tegye lehetővé a korrupciós ügyek kivizsgálásánál, hogy az elszámoltatásért felelős kormánybiztosnak bővebb jogköre legyen. Az ajánlás szerint bejelentés esetén önkormányzati szervek és azok intézményei, önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működése, gazdálkodása is vizsgálható lenne.