Az MDF JESZ néven folytatja tovább

Vágólapra másolva!
Az MDF országos gyűlése úgy döntött szombaton, hogy nevét Jólét és Szabadság Demokrata Közösségre cseréli, melynek elnöke Makay Zsolt marad. A hétvégén az LMP is új választmányt és országos tanácsot választ.
Vágólapra másolva!

Új vezetést és új nevet választott szombaton az MDF. A párt közleménye szerint április 8-tól Jólét és Szabadság Demokrata Közösség néven folytatja tevékenységét, miután a párt gyűlésén a küldöttek több mint 75 százaléka megszavazta a névváltozást.

A közlemény szerint a JESZ minden tekintetben az MDF jogutódjának tekinti magát és biztosítja a név jogi védelmét. A párt országos nyílt pályázaton keresi az új szervezet logóját.

Szombaton a küldöttek több mint 90 százaléka titkos szavazással úgy döntött, hogy Makay Zsolt marad a pártelnök. Makay pénteken még azt mondta, hogy tavaly június óta ideiglenes vezetése volt a pártnak, ezért kell most elnököt választani. Az országos gyűlés a teljes tisztújítás során megválasztotta az új elnökséget is. Erősorrendben a következő tagok nyertek bizalmat: Farkas Beáta, Viniczai Tibor, Joó Szabolcs, Horváth István Attila, Jagarics Ferenc, Gyüre Lajos, Lakatos Tibor és Zsíros László.

Megújulás előtt az LMP is

Teljes tisztújítást tart az LMP is a szombaton kezdődő kétnapos budapesti kongresszusán, ahol megválasztják a párt országos politikai tanácsának, etikai bizottságának és számvizsgáló bizottságának a tagjait. A hétvégi eseményen az LMP létrehoz három regionális fegyelmi testületet is, valamint megválasztják a párt új választmányát. Ez a jövőben 13 tagú lesz, a parlamenti frakcióvezető mellett hat regionális delegált és hat, funkciókra választott tag alkotja majd.