Vágólapra másolva!
Nagy fölénnyel nyerte meg a pápai polgármester-választást a kormánypárti jelölt. A szavazáson a választásra jogosultak több mint harminc százaléka vett részt.
Vágólapra másolva!

Dr. Áldozó Tamás, a Fidesz-KDNP jelöltje lesz Pápa polgármestere, a vasárnapi időközi választás eredménye szerint.

Kanozsainé Pék Mária, a város jegyzője közölte: 7851-en adták le szavazatukat, ez 30,16 százalékos részvételnek felel meg. A voksok összesítése szerint dr. Áldozó Tamás 4493 szavazatot kapott, ez az összes szavazat 57,68 százaléka. Szocialista ellenfele, Grőber Attila a voksok 35,15 százalékát, míg a jobbikos Orbán Imre a szavazatok 7,16 százalékát szerezte meg.

Az időközi választást azért kellett kiírni, mert Kovács Zoltánt, a város korábbi polgármesterét a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetőjének nevezte ki a miniszterelnök.