Ritkaságnak számít majd Magyarország az új nevével

Vágólapra másolva!
Európában csak három másik ország - Románia, Ukrajna és Montenegró - esetében fordul elő, hogy a hivatalos elnevezéséből hiányzik az államforma. Most hasonló következhet itt is, miután a fideszes alkotmánytervezet átírná a Magyar Köztársaság elnevezést egyszerűen csak Magyarországgá.
Vágólapra másolva!

Igencsak szűk körű klub tagja lehet Magyarország, ha a parlament elfogadja a Fidesz hétvégi elnökségi ülésén megtárgyalt alkotmánytervezetet, és valóban Magyarországra változtatják a Magyar Köztársaság hivatalos elnevezését. Európában ugyanis mindössze három ország van, amelynek hivatalos elnevezése nem utal az államformára.

Románia az 1991-ben elfogadott alkotmány szerint "szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam", államformája pedig köztársaság, de a hivatalos elnevezésben nem használják a köztársaságot, a hivatalos iratokban és feliratokon is egyszerűen csak Romániának hívják az államot.

Hasonló megoldást alkalmaznak Ukrajnában, amely az 1996-os alkotmány szerint félprezidenciális köztársaság, a hivatalos megnevezésben mégis csak Ukrajna szerepel. Ezt a megoldást választotta a 2006 függetlenné vált Montenegró (Crna Gora) is, amely Magyarországhoz hasonlóan parlamentáris köztársaság ugyan, de ezt mégsem tartják fontosnak feltüntetni a hivatalos megnevezésben.

Másfajta gondok

Egyedi problémával küzd a szintén az egykori Jugoszláviából kivált Macedónia. Az ország önmagát Macedón Köztársaságnak (Republika Makedonija) szeretné hívni, a Görögországgal fennálló névvita miatt (Görögország szomszédos, északi tartományát Makedóniának hívják) hivatalosan ezt nem használhatják. Ehelyett a nehézkes Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság elnevezést kénytelenek használni, amelynek elterjedt angol rövidítése FYROM.

Az egykori Csehszlovákia szétválásával 1993-ban önállóvá vált Csehországnak is gondjai vannak az elnevezéssel. A hivatalos elnevezés Cseh Köztársaság, és sokáig ezt használták a hétköznapi beszédben is, mivel nem volt a cseh nyelvben a többi ország elnevezéséhez hasonló egyszavas név. Többféle elképzelés közül az 1990-es évek végére a Cesko elnevezés rögzült a nyelvben.

Új alkotmány, új név

A Magyar Köztársaság elnevezés megváltozásáról az [origo]-nak egy névtelenséget kérő fideszes forrás számolt be. Szerinte alapvető szimbolikus változás lesz, az államforma ugyanis továbbra is köztársaság maradna, és a hivatalos elnevezés változna Magyarországra. Ez összefügghet azzal, amit Orbán még 2006-ban mondott, hogy a köztársaság "az csak egy ruha, valójában a nemzet a test, azon a köztársaság a ruha."

Az új alkotmány fideszes tervezetét lehet, hogy már szerda este kiküldik elektronikus formában a kormánypárti képviselőknek, de erről még nem született döntés. Az is előfordulhat, hogy csak csütörtökön osztják ki a képviselőknek, és a jövő héten kerül fel a parlamenti honlapra. Csütörtökön mindenesetre Lázár János, a Fidesz, és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője felviszi a tervezetet a Sándor-palotába Schmitt Pál köztársasági elnöknek.

Az országgyűlés hétfőn szavazott az új alkotmány elfogadásának előkészítéséről szóló határozatról, amely szerint az alaptörvény tervezetét március 15-ig nyújthatják be a frakciók. A kormánytöbbség a házszabály módosításával arra is lehetőséget teremtett, hogy több javaslatot tárgyaljanak párhuzamosan, de erre nem lesz szükség: az MSZP és az LMP nem vesz részt az alkotmányozásban, a Jobbik pedig nem nyújt be saját javaslatot, és előre bejelentette, hogy az új alkotmányt sem szavazza meg.