Pezsgősüveggel dobtak fejbe egy kislányt Tatabányán

Vágólapra másolva!
Életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba egy tatabányai kislányt, akit pezsősüveg talált el az utcán hétfőn. A palackot egy tízemeletes ház tetejéről dobták le.
Vágólapra másolva!

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen Tatabányán, a rendőrség a lakosság segítségét kéri. A rendőrség tájékoztatása szerint a 11 éves kislány gyanútlanul sétált az utcán Tatabányán hétfőn délután, amikor egy üvegpalack eltalálta. A kislányt a mentők életveszélyes állapotban vitték a tatabányai Szent Borbála kórházba, majd onnan Budapestre szállították - mondta Léber Gabriella, a megyei rendőrség sajtóreferense a Kemma.hu-nak.

Szemtanúk a bűncselekmény elkövetésének időpontjában egy körülbelül 170 cm magas, vékony testalkatú, fekete vagy kék farmernadrágot, piros dzsekiszerű felsőt viselő embert láttak a ház tetején, aki a rendőrök megérkezése előtt elhagyta a helyszínt.