[origo] itthon

100
90

"Megvan a zsebpénzem" - pénzért is mentek fiatalok a Nemzeti Múzeumhoz

[origo]|2011. 03. 15., 11:03|Utolsó módosítás:2011. 03. 15., 19:31|

Mintegy ötszáz ember kapott 1500-2000 forintot azért, hogy végignézzék és megtapsolják a Nemzeti Múzeumnál tartott március 15-i ünnepséget - állította az [origo]-nak több, magát statisztának mondó fiatal. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a lépcsőn álló emberek látványa része volt az ünnepi műsornak.

Szervezett statisztákat hívtak a Nemzeti Múzeumhoz a március 15-ei ünnepségre, ahol beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is - állították kedden reggel az [origo]-nak a helyszínen magukat statisztának mondó fiatalok. Az egyik fiatal szerint ötszázuknak fizetett egy meg nem nevezett cég azért, hogy részt vegyenek a megemlékezésen.

Egyikük azt mondta, hogy "nem igazán érdekli őket Orbán beszéde" és egyébként a politika sem, de fejenként 1500-2000 forintot kapnak a részvételért. A fiatal nem árulta el, hogy melyik cégtől kapták a megbízást. Egyikük szerint nem kell mást tenniük, mint állni és nézni, más szerint tapsolniuk is kell. Három kokárdát viselő lány elmondta, hogy a pénzt az ünnepség után kapják meg.

 

 

Arra a kérdésünkre, hogy miért volt szükség statisztákra, ki és mennyit fizetett a munkájukért, Havasi Bertalan, a Miniszterelnökség sajtófőnöke azt mondta: "ismereteim szerint a művészeti produkció, vagyis az ünnepi műsor része volt a lépcsőn álló emberek látványa. A rendezvényen egyébként a korábbi évekhez képest sokkal többen, több tízezer ember, fiatalok, idősek, családok ünnepelték örömmel, szabadon március 15-ét" - tette hozzá. Nagy Anna kormányszóvivő titkárságán telefonon annyit közöltek, hogy nem tudnak többet hozzátenni a Havasi Bertalan által elmondottakhoz.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »