Nem tetszik Tarlósnak a legtöbb szavazatot kapott Elvis tér

Vágólapra másolva!
Hiába szavaztak legtöbben arra, hogy a fővárosi Margit híd budai hídfőjénél legyen az Elvis Presley tér, a főváros vezetése mégis egy másik helyszínt, a Ferenc körút és az Üllői út kereszteződését nevezné el Elvis Presley térnek. Március 15-éig lehetett szavazni az interneten a leendő tér helyszínéről.
Vágólapra másolva!

A budapesti Margit híd budai hídfője végzett a szóba került helyszínek közül az első helyen az Elvis Presley tér elnevezésére kiírt szavazáson - közölte szerdán Szűcs Somlyó Mária, a fővárosi önkormányzat kommunikációs igazgatója. A főváros vezetése azonban "az erős lengyel kötődés miatt nem ezt tartja a legmegfelelőbbnek", ezért a közgyűlésnek azt javasolja, hogy a szintén dobogós, VIII-IX. kerületben található Ferenc körút - Üllői út közötti részt nevezzék el Elvis Presleyről.

Az önkormányzat szerda délután újabb közleményt adott ki arról, hogy miért "lengyelországi kötődésű" a Margit híd budai hídfője. "A közterület a rajta álló emlékművel az I. világháború egyik legvéresebb eseményének, Przemysl erőd orosz ostromának állít emléket. Európa harmadik legnagyobb erődjének védelmében több ezer magyar katona vett részt, jelentős részüket az 1915. március 18-i kapituláció után orosz hadifogságba hurcolták" - közölték. "A magyar és lengyel történelem e közös drámai emlékének méltó megőrzése mindenkori feladatunk, és fontos eleme a hagyományos lengyel-magyar kapcsolat megtartásának" - tették hozzá.

Március 15-éig lehetett szavazni a Budapest portálon arra, hogy 12 budapesti, eddig névtelen közterület közül melyiket nevezzék el az amerikai énekesről. A Tarlós István főpolgármester által bejelentett tervről itt olvashat részletesen.