Vágólapra másolva!
A fővárosi vagyontárgyak kezelesénél komoly centralizációra kerül sor, szinte minden tulajdonosi jog Tarlós István kezébe kerülhet - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A közgyűlés, illetve a gazdasági bizottság helyett a főpolgármester gyakorolná a tulajdonosi jogokat a főváros vagyontárgyainak jelentősebb része felett, ha jövő szerdán elfogadják a vagyonrendelet módosítását. A Világgazdaság cikke szerint ezzel újabb lépést tennének a központosítás felé. A vonatkozó rendelettervezetet György István főpolgármester-helyettes nyújtotta be azzal az indoklással, hogy átláthatóbbá és egyszerűbbé akarják tenni a főváros gazdálkodását.

Ugyancsak Tarlós István főpolgármesterhez kerülne át minden döntési jog az elektronikus hírközlési berendezésekkel és az azokhoz tartozó építményekkel kapcsolatban, 50 millió forintos értékhatárig. Szerdán döntenek zárt ülésen arról is, hogy ki legyen a Budapesti Városüzemeltetési Központ új vezetője. Még nem tudni, kit jelöl erre a posztra Tarlós István - írja a lap.

A parkoláson egyébként is sokat spórolna a főváros, ugyanis jelentősen próbálják növelni a parkolódíjakból és a büntetésekből befolyó összeget. Mindeközben várhatóan 2,5 milliárdot kap a fővárostól parkoló cége, a Parking Kft a feladatai ellátására.