Kiégtek a pszichiátriai botrányt kirobbantó nő családtagjainak autói

Vágólapra másolva!
A múlt heti bírósági tanúvallomás után kigyulladt a kiskunhalasi pszichiátriai botrány egyik koronatanúja édesanyjának és testvérének autója. A rendőrség és a tűzoltóság vizsgálja a tűz okát - írja a Délmagyar.
Vágólapra másolva!

Múlt hét csütörtökön tett tanúvallomást a bíróságon a kiskunhalai pszichiátriai botrány kirobbantója az intézmény három ápolója ellen folyó büntetőperben - közölte csütörtökön a Délmagyarország napilap internetes oldala.

A lap szerint a pszichiátriai otthonban dolgozó nő a bíróságon az ügy egyik vádlottjáról azt állította, hogy zsarolta és emberi méltóságukban megalázta a betegeket. Így cigarettahamuból készített kávét itatott velük, másokkal masszíroztatta magát, továbbá előfordult, hogy hozzájuk vágta a kulcscsomóját.

A Délmagyar írása szerint a tanúvallomást követően nem sokkal a tanú édesanyja és testvére házának udvarán kigyulladt két személyautó. A nő a lapnak elmondta, hogy szerinte nem véletlen, hogy épp a bírósági tanúvallomása után gyulladtak ki az autók.

"Nem hiszek a véletlenben, mert tavaly, amikor az ügy kirobbant, megfenyegetek bennünket, hogy felgyújtják a házunkat, illetve molotovkoktélt dobnak a házunkra" - nyilatkozta. A család elmondása szerint nem volt semmilyen gyúlékony anyag a járművek mellett, és műszakilag is kifogástalan állapotban volt mindkettő.

Mészáros Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelem szóvivője szerint a bajai tűzoltóság szakértője vizsgálja a tűzeset körülményeit. "Egyelőre tisztázatlan, hogy mi okozhatta a tüzet, találgatásokba azonban nem akar a tűzoltóság bocsátkozni - közölte.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kiskunhalasi pszichiátriai otthon három férfi ápolója ellen folyik büntetőeljárás a halasi bíróságon. A Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában lezajlott vizsgálatok után emelt vádat az ügyészség. A rendőrség egy 2010 elején tett feljelentés alapján folytatott vizsgálatot az intézetben. A vádirat szerint az egyik férfi szemérem elleni erőszakot követett el egy gondozás alatt álló emberrel szemben, a másik férfit különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértésel vádolják, míg a harmadik ápoló ellen zsarolás a vád.