Vágólapra másolva!
A tervezetben ugyan nem szerepel, de az új alkotmánnyal kapcsolatos kérdőíven a válaszolók 90 százaléka támogatja, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés bekerüljön az alaptörvénybe. A kérdőíveket feldolgozó hivatalban járt Orbán Viktor.
Vágólapra másolva!

Az életfogytig tartó szabadságvesztés is bekerülhet a készülő alkotmány szövegébe - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, amikor felkereste a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát, ahol az új alkotmánnyal kapcsolatos kérdőívre adott válaszokat dolgozzák fel.

Az alkotmány tervezett szövegében nem szerepel az életfogytig tartó szabadságvesztés, a válaszadóknak viszont több mint 90 százaléka támogatja ezt - közölte a kormányfő.

"Az embereknek fontos, hogy mi lesz Magyarország jövője" - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a mintegy 920 ezer visszaküldött kérdőív alapján hétfőn, a parlamentben módosító indítványokat tesz a készülő alkotmány szövegéhez. Az MTI kérdésére hozzátette, hogy várhatóan kevesebb, mint tíz ilyen indítványról lesz szó.

A miniszterelnök szerint a több százezer kérdőív bizonyítja, hogy "az optimista forgatókönyv valósult meg", mivel nem lehetett előre tudni, hányan válaszolnak a kiküldött levelekre. Az emberek "hallatni akarják a hangjukat. Ha megkérdezik őket, igenis elmondják a véleményüket. Ha úgy gondolják, hogy komolyan veszik őket, akkor hajlandóak megnyílni és őszintén elmondani, amit gondolnak" - fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy "óriási lelki erő, ami megtestesül ezekben a dobozokban" - utalva a kérdőíveket ötszáz darabos kötegekben tartalmazó dobozhalmokra -, majd hozzátette, hogy "Magyarország szól hozzánk ezekből a papírokból, az a feladat, hogy ezt meghalljuk".

Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteki javaslatáról, hogy az új alkotmányban rögzítsék: Magyarország hivatalos fizetőeszköze a forint, Orbán Viktor az MTI-nek azt mondta, hogy "ha a forint belekerül az alkotmányba, akkor az nem azért történik, mert a választópolgárok ezt javasolták". Hogy ez a parlament elé kerül-e a Fidesz saját módosító javaslataként, arról majd vasárnap délután tárgyal a párt elnöksége, és a hétfői frakcióülés dönt - mondta a kormányfő.

A kormány januárban jelentette be, hogy széles konzultációt kezd az új alkotmánnyal kapcsolatban. Az alkotmányozásról szóló cikkeinket itt olvashatja.