Elhunyt Koós Olga érdemes és kiváló művész

Vágólapra másolva!
Életének 86. évében rövid betegség után vasárnap hajnalban meghalt Koós Olga érdemes és kiváló művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett színésznő - közölte családja és a Radnóti Miklós Színház.
Vágólapra másolva!

A színház Koós Olgát saját halottjának tekinti. Koós Olga 1925. november 2-án született. 1946-tól a Színművészeti Főiskolán tanult, ám azt 1949-ben otthagyta. 1949 és 2006 között 154 színdarabban játszott, ami azt jelenti, hogy szezononként majdnem három új produkció részese volt.

Dolgozott Szegeden, Budapesten, Győrben, Pécsett, Miskolcon, Szolnokon - itt 47 premier fűződik hozzá -, majd visszakerült Budapestre. Rendezte őt Ács János, Jurij Ljubimov, Székely Gábor, de karrierje elején fellépett a magyar színház nagyjai, Hont Ferenc és Németh Antal rendezésében is.

1999-től volt a Radnóti Miklós Színház tagja. Művészetét 1979-ben Jászai Mari-díjjal, 1983-ban érdemes, 1990-ben kiváló művész címmel ismerték el. Kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével, s 2009-ben megkapta a Gobbi Hilda által a legjobb mellékszereplőt elismerő Aase-díjat.

Főbb szerepei voltak mások mellett Titánia (Shakespeare: Szentivánéji álom) Gertrud (Shakespeare: Hamlet), Warrenné (Shaw: Warrenné mestersége), Poncia (García Lorca: Bernarda Alba háza), Dolly (Herman: Hello Dolly),
Mina néni (Móricz: Nem élhetek muzsikaszó nélkül), Anyós (García Lorca: Vérnász), Vojnyickaja (Csehov: Ványa bácsi), Roticsné (Molnár: Az üvegcipő).

Több filmben is játszott, köztük a Tűzoltó utca 25. (1973), a Vasárnapi szülők (1979), a Nyomozás a Kleist-ügyben (1989), a Sorstalanság (2005)című filmekben. Ő maga is rendezett színdarabokat, mint például a Médeia, a Kaktusz virága, az Orfeusz, az Én és a kisöcsém, vagy a Nyitott ablak.