Az NNI nyomoz a lakásban talált sugárzó anyag miatt

Vágólapra másolva!
Nyomozást rendelt el az NNI ismeretlen tettes ellen sugárzó anyaggal való visszaélés miatt - közölte a szervezet szóvivője vasárnap. Szombaton, egy I. kerületi lomtalanításkor találtak sugárzó műszereket egy nemrég elhunyt professzor otthonában.
Vágólapra másolva!

Nyomozást rendelt el a szombaton Budapesten talált sugárzó anyagok ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda - közölte a szervezet helyettes szóvivője vasárnap. A nyomozást sugárzó anyaggal való visszaélés bűncselekménye miatt indították, ismeretlen tettes ellen. Az ügy előzménye, hogy szombaton egy I. kerületi, Mészáros utcai lakás lomtalanítása közben több olyan tárgyat találtak, amelyek műszerrel is mérhetően radioaktív sugárzást bocsátottak ki. Öt embert kórházba szállítottak, ám utóbb kiderült, hogy nem esett bajuk. Az ÁNTSZ mérései csekély mértékű sugárzást igazoltak, amely egészségkárosodást nem okozott és korábban sem okozhatott.

A sugárzó tárgyakat egy hagyaték felszámolása közben találták. A szerencsés véletlennek köszönhetően a lakás kiürítésében részt vevők egyikénél radióaktivitást mérő műszer volt, amely a lakásba lépve azonnal jelzett. A tárgyak egy tavaly elhunyt, valamikor vákuumtechnikával foglalkozó professzor gazdag műszaki gyűjteményének részei. A mérések azt igazolták, hogy a műszaki alkatrészek olyan csekély mértékben sugároznak, amely egészségkárosodást nem okozhat vagy okozhatott. Az OSSKI készenléti szolgálata lefoglalta és speciális gépjárművével elszállította további vizsgálat céljából a sugárzó alkatrészeket.