Az Alkotmánybíróságért aggódik az EP liberális frakciója

Vágólapra másolva!
Az Európai Tanács állandó elénöléhez fordul az EP lioberéális fgrakciója, hogy megtudja, mit tesz az alapjogok fokozottabb védelme érdekében Magyarországon. Az új magyar alaptörvényről kedden tartottak meghallgatást Brüsszelben, ahol több bírálatot is kapott a tervezet.
Vágólapra másolva!

Herman Van Rompuyhoz, az Európai Tanács állandó elnökéhez fordult a készülő magyar alaptörvény miatt az Európai Parlament liberális frakciója (ALDE) - írja az Euractiv. A liberális EP-képviselők azt kérdezik Van Rompuytől, hogy a Tanács tervez-e bármilyen fellépést az Európa Tanács álláspontjának kikényszerítésére, illetve az alapjogok fokozottabb védelme érdekében Magyarországon. (Az Európa Tanács nem azonos az Európai Tanáccsal, előbbi egy emberi jogokkal foglalkozó szervezet, utóbbi az EU irányító szerve).

Az Európa Tanács tanácsadó szervezete a Velencei Bizottság, amely a magyar kormány kérésére készített állásfoglalást a készülő alaptörvény egyes kérdéseiről. Kedden nyilvánosságra hozott véleményében a Bizottság azt írja, hogy nem eléggé átlátható az alkotmányozás folyamata, és aggasztja őket az Alkotmánybíróság korlátozása (a részletekről itt olvashat).

Szájer József fideszes EP-képviselő kezdeményezésére kedden meghallgatást tartottak Brüsszelben a magyar alaptörvényről, amelyen több képviselő feszegette az Alkotmánybíróság jogkörével kapcsolatos kérdéseket, illetve szóba került a Velencei Bizottság véleménye is. A meghallgatáson a szocialista képviselők nem vettek részt, mivel éppen Athénban tartottak kihelyezett frakcióülést.