Elhitték a madarászos mesét a rendőrök a romagyilkosság vádlottjának

2011.04.01. 9:36

Új részletek derültek ki a romagyilkosságoknak arról az epizódjáról, amikor az egyik vádlottat a rendőrök igazoltatták az egyik támadás éjszakáján. A férfi a bírósági tárgyaláson közölte, hogy a gyilkosságról tudó rendőrök ugyan látták, hogy katonai rádió és távcső van nála, de elhitték azt a verzióját, hogy az apja madarászik, és ezért van szüksége a távcsőre.

Pénteken folytatódott a romagyilkosságokkal vádolt négy férfi pere a Pest Megyei Bíróságon. A tárgyalóterembe érkező vádlottak közül egyedül az elsőrendű vádlott K. Árpád köszönt hangos "jó napot kívánok"-kal, társai némán bólintva üdvözölték az ötfős bírói tanácsot. "Rendben van minden?" - kérdezte Miszori László tanácsvezető bíró, amikor Cs. István szerdán megkezdett vallomását folytatandó a vádlottak padjához lépett. A negyedrendű vádlott igennel felelt, amihez Miszori hozzátette, hogy picit zaklatottnak tűnt, amikor szerdán félbeszakadt a vallomása.

A tárgyaláson a tiszalöki gyilkosságot kezdték el rekonstruálni, amely a vádirat szerint az első olyan támadás volt, amelyben Cs. István is részt vett. A vádlott azt mondta, hogy amikor megérkezett a találkozóhelyükre, a Perényi 1 nevű debreceni klubba, meglepődött az asztalokon heverő fegyverek látványán, mert úgy tudta, hogy "katonáskodni mennek" valahova. Azt mondta, a helyiségben a K. testvérek elmondták neki, hogy hova mennek aznap este, és mit csinálnak, de Cs. István szerint folyamatosan egymás szavába vágtak, emiatt alig értett meg valamit a terveikből.

A vádirat szerint Cs. István feladata az volt, hogy vezesse az autót, amellyel Tiszalökre mentek. A vádlott bírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy amikor társai Tiszalöknél kiszálltak a kocsiból, nem kérdezett tőlük semmit, hogy őt miért nem viszik magukkal, és mit csinálnak. A vádirat szerint miután kirakta társait Tiszalök közelében, ők közölték vele, hogy menjen el Polgárra, és ott várja a további utasításokat. A Polgáron várakozó Cs. Istvánt rendőrök igazoltatták, és a férfi szerint elmondták neki, hogy Tiszalökön "golyós fegyverrel" gyilkosság történt. Cs. István a bíróságon azt mondta, hogy ekkor még azt gondolta, hogy uzsorások ölhettek (bár később ennek ellentmondva kijelentette, már ekkor gondolta, hogy a K. fivérek lehetnek a tettesek), a rendőrökkel pedig közölte, hogy egy lánnyal készül randizni, akit az interneten ismert meg, a gépkocsit pedig Angliában élő barátjától kapta kölcsön.

Távcső madarászáshoz

Cs. István azt mondta, a kocsiban a rendőrök észrevettek egy katonai rádiót, és egy távcsövet is. "Arra mit mondott a rendőröknek, hogy volt önnél egy távcső, egy katonai rádió, és randira ment?" - kérdezte tőle a bíró, amire a vádlott azt mondta, a távcsövet azzal indokolta, hogy az édesapja madarászik, a rádiós válaszára azonban nem emlékezett. Cs. István "élete legnagyobb hibájának" nevezte a bíróságon, hogy nem mondott igazat akkor a rendőröknek. A nyomozóknak tett korábbi vallomásában (amelyet felolvastak a pénteki tárgyaláson) ugyanakkor a férfi azt állította, a rendőrségi igazoltatás során azt mondta, hogy a kocsiban talált távcső horgászáshoz kell.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Cs. István (a kép bal oldalán) vallomást tesz a bíróságon. További képekért kattintson a fotóra!

A férfi azt állította, hogy amikor a rendőrök beszéltek neki a tiszalöki esetről, akkor arra gondolt, hogy a K. testvérek lehettek. Később, miután felvette őket a kocsiba, hazafelé tartva előbb utalásokat tettek a gyilkosságra, majd K. Árpád odahajolt hozzá, és meg is mondta neki - mondta a férfi a bíróságon. Megjegyezte azt is, hogy már az igazoltatás után nagyon zavart és ideges lett, emiatt sok dologra nem emlékszik. Hazafelé tartva elakadtak egy földúton, és miután másfél óráig hiába próbálkoztak a mentéssel, felhívták K. Árpád nőismerősét, aki a K. fivérekkel együtt Debrecenbe szállította a fegyvereket. Miután visszatértek, traktorosok segítettek nekik a mentésben. Ez idő alatt Cs. István szerint többször is mondta neki K. István, hogy ne aggódjon, "nem lesz gáz" a fegyverek miatt.

Ellentmondások a vallomások között

A tárgyaláson felolvasták Cs. Istvánnak azt a korábbi vallomását, amelyet a nyomozó hatóságoknak tett. E szerint a férfi azt mondta, hogy a tiszalöki helyszín felé tartva többször is arról kérdezte a K. fivéreket, hogy hova mennek, és pontosan mit csinálnak, de Cs. István szerint kérdéseire nem adtak egyértelmű választ. "Nyugodtak voltak, még viccelődtek is, azt is mondták, hogy mennek disznót lőni" - vallotta korábban Cs. István, aki szerint eleinte ideges és zavart volt a fegyverek látványa és amiatt, mert nem tudott meg semmit. Egy idő után azonban megnyugodott, mert "mióta szakított a párjával, leszarta, hogy mi van vele".

Összefoglaló Cs. István vallomásáról

A tárgyaláson tett vallomása és a korábban a rendőrségnek elmondottak között több ellentmondás volt. Ilyen volt például, hogy korábban azt mondta, amikor beragadtak a földúton, hallotta, hogy a K. testvérek azon tanakodtak, hogy hova rejtsék el a fegyvereiket, míg a tárgyaláson ennek az ellenkezőjét mondta. Ilyen volt az is, hogy a tárgyaláson azt mondta, azért nem értette a testvérek terveit, mert folyton egymás szavába vágtak, míg korábbi vallomása szerint nem válaszoltak egyértelműen a kérdéseire. A különbséget azzal magyarázta Cs. István, hogy a korábbi vallomások végén sokszor elfáradt, és ideges is volt.

Összezavarodott a vádlott

Később az ügyész, a többi vádlott, majd a vádlottak védői tehettek fel kérdéseket Cs. Istvánnak, aki láthatóan többször is belezavarodott a válaszokba. A leglátványosabban akkor, amikor saját védője a vallomását nehezítő körülményekről kérdezte. Cs. István először érezhetően nem értette meg, mit akar a védője, és azt mondta, nem volt ilyen. Ügyvédje többször is megpróbálta átfogalmazni a kérdést, de Cs. István láthatóan megzavarodott. Miszori ekkor meg is kérdezte, hogy "jól van-e, mert egy másodperc alatt nagyon megváltozott a tekintete". 

Végül kiderült, hogy ügyvédje azt szerette volna hallani Cs. Istvántól, hogy mondja el, az őrizetbe vétele utáni kihallgatásakor az ő kérése ellenére a kihallgatói nem akartak becsukni egy utcára néző ablakot. Cs. István ugyanis tartott attól, hogy valaki az utcán meghallhatja vallomását. Védője ezzel azt akarhatta elérni, hogy megmutassa, ez a tényező is zavarhatta kihallgatásakor. Cs. István azt is mondta, hogy "a mai napig nem biztos abban, hogy mindenki itt van az elkövetők közül". Bírói kérdésre viszont nem tudta megnevezeni, kikre gondol. Azt mondta, ezeket az embereket ő sem ismeri, csak K. Árpád utalt rájuk korábban.

A pendrive és a kézikönyv

A bíró a tárgyaláson felolvasott egy részt K. Árpád vallomásából, amely szerint őrizetbe vételekor nála volt egy pendrive, amelyet aznap kapott meg Cs. Istvántól, és a négy vádlott között kézről kézre járt. A vádlottak elfogásánál egy fegyverekről szóló kézikönyvet is lefoglaltak a hatóságok, és a bíró erről a könyvről, valamint a pendrive-ról kérdezte Cs. Istvánt. A férfi azt mondta, a pendrive-ról nem tud semmit, a kézikönyvvel kapcsolatban pedig csak arra emlékszik, hogy K. Istvánnak adta kölcsön, aki viszont tagadta ezt.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

A tárgyalássorozat folyamán először az ügyész is feltett néhány kérdést, amelyekből többek között kiderült, hogy Cs. István ellen már indult bírósági eljárás 2003-2004 körül garázdaság miatt. Cs. István azt is mondta, hogy 2008-ban több hónapra bevonták a jogosítványát ittas vezetés miatt.

A vádlottak reggeli érkezésekor elsőként Cs. István szállt ki egy rendőrségi járműből a Pest Megyei Bíróság hátsó bejáratánál, ahol pénteken a harmadik tárgyalási nappal folytatódik a romagyilkosságok büntetőpere. A negyedrendű vádlott után körülbelül háromperces eltérésekkel érkezett a többi vádlott is. A vádlottak érkezését mindössze egy kukásautó zavarta meg, mert éppen akkor állta el a hátsó bejárathoz vezető rámpát, amikor az elsőrendű vádlottat, K. Árpádot szállító furgon megérkezett, emiatt K. Árpád csak egy-két perces késéssel tudott kiszállni a járműből.

A következő tárgyalási nap kedden reggel kilenckor kezdődik. A tárgyaláson feltehetően Cs. István folytatja vallomását, és az utolsó támadásról, a kislétai gyilkosságról fogják vallatni.

Vallomás és vádirat

A vádlottak közül egyedüliként Cs. István volt hajlandó vallomást tenni az előző, szerdai tárgyaláson. Cs. Istvánt akkor főleg kapcsolati rendszeréről és életkörülményeiről faggatták, a gyilkosságokban való részvételéről csak érintőlegesen kérdezték. Szerdán a vallomástétel félbeszakítását kérte, miután vádlott-társai hozzászóltak, és kérdéseket tettek fel vallomásával kapcsolatban.

A 2009 augusztusában elfogott négy férfi - K. Árpád és K. István (egy testvérpár), valamint P. Zsolt és Cs. István - múlt pénteken állt először bíróság elé, amikor a kilencvenoldalas vádiratot olvasták fel. A vádiratból részletes képet adott az ügyészség a vádlottak múltjáról és személyiségéről, a támadások végrehajtásáról, valamint az is kiderül belőle, hogy a vádlottak célja nemcsak a romák megfélemlítése volt, hanem a többségi lakosság cselekvésre késztetése is.

A bíróság a júliusi nyári szünetig egyelőre 34 tárgyalási napot tűzött ki, ez alatt az idő alatt szeretnék meghallgatni a vádlottakat, illetve a 165 tanút. A tárgyalássorozat ősszel folytatódhat, akkor a 30 szakértőt hallgathatják ki. Miszori László bíró az első tárgyalási napon azt mondta, optimális esetben egy éven belül születhet ítélet az ügyben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK