Meghosszabbította a kormány az afganisztáni kontingens mandátumát

Vágólapra másolva!
A Magyar Honvédség Afganisztánban szolgálatot teljesítő egységei továbbra is az ázsiai országban maradnak a kormány döntése szerint. Az összekötő csoport mandátuma egészen 2012. augusztus végéig szól.
Vágólapra másolva!

Meghosszabbította a Magyar Honvédség Afganisztánban szolgálatot teljesítő egységeinek mandátumát a kormány - közölte a Honvédelmi Minisztérium sajtóirodája az MTI-vel.

A közlemény szerint a kormány szerdai határozatában 2011. október 1-jéig meghosszabbította a tartományi újjáépítési csoport (PRT) mandátumát. A Puli-Humriba települt magyar kontingens 2006 óta vesz részt Baglán tartomány újjáépítésében.

A HM szerint az elmúlt időszakban a kormány a Magyar Honvédség új felajánlásainál a NATO céljának megfelelően a kiképzést, mentorálást részesítette előnyben. Fő célként a közlemény az afgán hadsereg kiképzését és felkészítését nevezi meg, annak érdekében, hogy az afgán kormány így képes legyen önerőből fenntartani az országban a biztonságot.

Az afgán légierő kiképzésében tevékenykedő Légi Kiképzést Támogató Csoport (Air Mentor Team) mandátumát 2012. május 1-jéig hosszabbították meg. Emellett a magyar-amerikai Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport (OMLT) mandátumát további egy évvel, 2012. augusztus 31-ig hosszabbította meg a kabinet.