Első fokon felmentették az UD Zrt. vezérigazgatóját

ud zrt, vagyonvédelmi cégcsoport, lehallgatás, adatgyűjtés
Vágólapra másolva!
Bűncselekmény hiányában felmentette a Fővárosi Bíróság az UD Vagyonvédelmi Zrt. vezérigazgatóját a hivatali visszaélés vádja alól. Az ügyész fellebbezett, az ítélet nem jogerős. A bíró szerint a vádból nem derült ki, hogy mi is volt pontosan a vádlottak célja.
Vágólapra másolva!

Első fokon bűncselekmény hiányában felmentett a Fővárosi Bíróság a hivatali visszaélés vádja alól egy rendőrtisztet és öt vádlott-társát - közöttük az UD Vagyonvédelmi Zrt. volt vezérigazgatóját, Tóth Jánost - közölte a Független Hírügynökség. Az ítélet nem jogerős.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a harmadrendű vádlott, a KÉSZ Holding vezérigazgatója 2008 tavaszán megkereste a negyedrendű vádlottat, Tóth Jánost, az UD Zrt. akkori vezetőjét, és megkérte, gyűjtsék össze a KÉSZ Holding hat vezetőjének rendőrségi és adóhatósági nyilvántartásból származó személyes adatait. A megbízás teljesítése érdekében a vád szerint Tóth János mások bevonásával megkért egy rendőr őrnagyot, a későbbi első rendű vádlottat, hogy hivatali helyzetével visszaélve, jogosulatlanul nézze meg a hat vezető nyilvántartásban szereplő adatait, sőt a velük azonos lakcímre bejelentettek személyes adatait is.

A vád szerint a rendőr őrnagy teljesítette a kérést. Ezt követően az APEH egyik munkatársa a későbbi másodrendű vádlott segítségével megszerezte az adóhivatalnál található adatokat is. Mindezek alapján az ügyészség hat, illetve tizenkét rendbeli hivatali visszaéléssel vádolta meg az ügy vádlottjait.

A Fővárosi Bíróság szerdán hozott első fokú ítéletével bűncselekmény hiányában felmentette mind a hat vádlottat. Az ítélet szóbeli indoklásakor Kalina József bíró kiemelte, azért mentették fel a vádlottakat, mert a vád nem tartalmazott célzatot, márpedig a hivatali visszaélés lényege az, hogy jogtalan hátrány okozása vagy jogtalan előny biztosítása legyen a célja.