Több tucat fegyvert találtak a terrorelhárítók Isaszegen

Vágólapra másolva!
Harminc-negyven fegyvert talált a Terrorelhárítási Központ egy isaszegi házban egy bejelentés nyomán. A terrorelhárítók figyelmét azért keltette fel az információ, mert Isaszeg közel van az EU-elnökség programjainak helyt adó Gödöllőhöz, de kiderült, hogy a fegyvereket kereskedelmi céllal halmozta fel egy férfi.
Vágólapra másolva!

Körülbelül 30-40 fegyverből álló fegyverarzenált számolt fel a Terrorelhárítási Központ (TEK) csütörtök reggel a Pest megyei Isaszegen - jelentette be csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján Bodnár Zsolt, a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese. Bodnár szerint a fegyverek száma még nőhet, mert folyamatosan újabbakat találnak.

A TEK Bodnár szerint azután kezdett el foglalkozni az üggyel, hogy egy általa meg nem nevezett "társszervezőtől" kaptak egy fülest. Az információ azért keltette fel a TEK figyelmét, mert Isaszeg nagyon közel esik a magyar EU-elnökség számos rendezvényének helyt adó Gödöllőhöz. Bodnár szerint a TEK egyik legfontosabb feladata, hogy ezeket a rendezvényeket biztosítsa, de mint kiderült, a fegyvereket csak kereskedelmi céllal halmozta fel egy férfi.

Az információ alapán egy iszasegi házban egyedül élő 35 éves férfihez jutottak el, akinél fegyvereket, robbanó- és lőszereket, többek között maréklőfegyvereket, aknavetőgránátokat, gépfegyvereket, gránátokat talált a TEK. Bodnár azt mondta, ezek között éles és hatástalanított fegyverek is voltak.


A TEK videója az akcióról

A férfi korábban szakács volt, majd sorkatona lett, 1997-ben szerelt le - mondta a TEK főigazgató-helyettese. 1996-ban elvégzett egy robbanóanyagok felhasználásával kapcsolatos képzést, Bodnár szerint ekkortól kezdhetett bele a fegyverkereskedelembe. A fegyvereknek csak egy részét tárolta a házban a 35 éves férfi Bodnár szerint, aki azt is mondta, hogy több éles fegyver is "terepen van elrejtve"- "Általában ez egy élet szerelme" - mondta Bodnár.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A TEK-ben több fegyvert is bemutattak szemléltetésképpen

A TEK kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását, és Bodnár közlése szerint jelenleg is vizsgálják, kikkel kereskedett. A legfontosabb feladatnak azt nevezte, hogy feltárják, mennyi robbanóanyagot adhatott el a férfi. "Isaszeg egy bázis volt, a budapesti kapcsolatokat vizsgáljuk" - mondta Bodnár. "Ez egy kvázi illegális hálózat, mindenki ismer mindenkit" - válaszolta arra a kérdésre, hogy várhatóak-e újabb gyanúsítások az ügyben.