MN: Minden harmadik E-ON-ügyfél lopja az áramot a Tiszántúlon

Vágólapra másolva!
A Tiszántúlon minden harmadik E-ON-ügyfél lopja az áramot, a céget tavaly 11,5 milliárd forint kár érte emiatt. A szolgáltató szerint a lopási trükkök a Balkánról szivárognak be az országba - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A Tiszántúlon minden harmadik, az E-ON-nal szerződésben levő fogyasztó lopja az áramot - írja a pénteki Magyar Nemzet Egyházi Nikolettre, a cég szóvivőjére hivatkozva, aki szerint a trükkök a Balkánról szivárognak be az országba.

Egyházi Nikolett szerint Románia, Bulgária és Ukrajna bűnözői élen járnak a fejlesztésekben, ezért is fertőzöttebb az ország keleti régiója. A szóvivő a lapnak elmondta, hogy a bűnözők szemtelensége nem ismer határt, állásinterjúikon több olyan személyt is kiszűrtek, akiről gyanítható volt, hogy az áramlopásban segédkezet nyújtó "vállalkozás" tagja.

Egy szolnoki söröző tulajdonosa a lapnak elmondta, hogy a bűnözők Szolnokon szinte az összes vendéglőnek felajánlják a csalás lehetőségét, amivel az áramfogyasztás költségének kétharmadát lehet éves szinten megtakarítani.

A céget 2009-ben 14, tavaly 11,5 milliárd forint kár érte, aminek nagy részét eddig nem tudta behajtani, mindössze 2,5 milliárd forinthoz sikerült hozzájutnia. Az E-ON áprilistól hamisításbiztos plombákat szerel fel a mérőóráira - írja a pénteki Magyar Nemzet.