[origo] itthon

100
90

Feladta magát a négymilliós sikkasztással gyanúsított postás

MTI|2011. 04. 13., 16:51|Utolsó módosítás:2011. 04. 14., 10:47|

Önként jelentkezett a rendőrségen az a veszprémi postai alkalmazott, aki közel négymillió forintot sikkasztott a rendőrség szerint.

A veszprémi postai dolgozó az utóbbi években az interneten több szerencsejáték-oldalra is regisztrált, és rendszeresen játszott a munkahelyén elsikkasztott pénzből - közölte a Veszprém megyei rendőrség. A gyanúsított kezdetben a családtagjai bankszámláján lévő összegeket játszotta el, majd az ügyfelek pénzéhez nyúlt hozzá.

A gyanú szerint a nő egy ügyfél bankszámlájáról többször vett le pénzt, illetve utalt át 200 ezer forintot a saját számlájára. Egy másik ügyfélnek a befektetési számláját dézsmálta meg, de arra is volt példa, hogy 800 ezer forintot játszott el más pénzéből.  A postai dolgozó a pénztárbizonylaton az ügyfelek aláírását meghamisította, az ügyfél címe helyett pedig az általa megadott e-mail címet rögzítette a rendszerben, így az egyenlegértesítés el sem jutott az ügyfelekhez. Volt olyan ügyfél is, akinek a gyanúsított egyszerűen megszüntette a bankbetétjét, s két részletben összesen 2,7 millió forintot vett fel - áll a rendőrség közleményében.

A jelenlegi adatok szerint négymillió forintot sikkasztott el a veszprémi postai alkalmazott, aki ellen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt indítottak eljárást - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, aki hozzátette, hogy a nő az összes pénzt internetes szerencsejátékra költötte, és végül önként jelentkezett a rendőrségen.

 

Címlapsztori»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Mit mond erre a Fidesz? A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
    Forrás: Pályi Zsófia Mi az az Egri csillagok? Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
    Fotó: [origo] Az ősz haja kilógott a heverő alól A megkötözött öregasszonyra ágyat raktak, a falu szélén élő bácsit halálra verték egy kis fagyasztott húsért. Az ügyészség ezzel vádolja azt a hat férfit, akik közül ...
70
Electrolux EOB 2200 DOX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-10% energiaosztály, könnyen tisztítható, nagyméretű 70 literes sütőtér, légkeverés, grillezés, percszámláló
59.900 Ft

24 óra hírei »

80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman testét ajkak borítják Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Forrás: AFP/Woio TV Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10