"Mint az utórezgések meg a cunami" - riport a Jobbik-tüntetésről elhíresült faluból

Hejőszalonta, roma, cigány, szegénység, riport
Vágólapra másolva!
Egy-két hangos szóváltáson kívül újra nyugalom van Hejőszalontán, ahol másfél héttel ezelőtt a Jobbik tüntetése felkorbácsolta az indulatokat a helyi romák körül. A demonstrációt egy brutális gyilkosságra hivatkozva tartották, amelyet követően folyamatosan járőröznek a rendőrök, bár helyiek szerint csak a bicikliseket rendszabályozzák.
Vágólapra másolva!

"Megrázta a falut ez a gyilkosság, mint Japánt a földrengés, de a demonstráció meg a további események olyanok voltak, mint az utórezgések meg a cunami: sokkal nagyobb pusztítást csináltak, mint maga a rengés. A gyilkosság személyes tragédia volt, a következmények viszont a falu nagy részét valamelyik oldalra állították" - mondta a Hejőszalontán történtekről közel másfél héttel a Jobbik által szervezett demonstráció után az [origo]-nak Anderkó József polgármester. Szerinte a Jobbiknak kapóra jött a hejőszalontai gyilkosság, és "ráültek" a tragédiára.

A Borsod megyei településen március 23-án a saját házában meggyilkoltak egy ötvenéves egyedülálló asszonyt. Az elkövető a rendőrök gyanúja és a helyiek szerint nem falubéli férfi volt, aki akkor néhány hete albérletben lakott az asszonynál. A gyilkosságot követően a Jobbik a "cigányok által elkövetett bűnök, a hozzájuk köthető terror" ellen április 2-ra tüntetést és felvonulást szervezett a településre, szerintük ugyanis az elkövető roma származású. A rendezők és résztvevők által az áldozatra való megemlékezésként is emlegetett rendezvényen sok százan vonultak végig a falu utcáin.

A vonuláson többségben voltak az ország más részeiből érkező Jobbik-szimpatizánsok, de sok falubéli is beállt a zászlókkal vonuló menet végére. A tüntetés napján a jobbikos megmozdulás ellen tiltakozva megjelent a faluban az Amnesty International, néhány roma jogvédő szervezet és az LMP több képviselője is, akik egy cigány porta udvarán gyülekeztek - mesélték többen kedden Hejőszalontán az [origo]-nak. A helyiek visszaemlékezése szerint feszült volt a helyzet a faluban, a jobbikos menetből a cigányokat fenyegető mondatokat kiabáltak, mire a cigány portáról "nácik haza" skándálással válaszoltak. (A tüntetésről bővebben ebben a korábbi cikkünkben olvashatnak.)

Már csak a bárányhimlősök hiányoznak

Néhány hangos szóváltáson kívül semmilyen rendbontás nem történt, de a feszültség megmaradt. "Ezt, ami történt, csak az idő tudja beforrni, meg sok beszélgetés" - mondta a polgármester.

A legnagyobb visszhangja annak lett a faluban, hogy az egyik óvónő is részt vett a Jobbik-tüntetésen. "Én nem vagyok jobbikos, csak meg akartam emlékezni az áldozatról. Nem gondoltam, hogy ez lesz belőle, hogy ilyesmiket fognak kiabálni" - mondta az [origo]-nak Lászlóné Kocsis Bernadett, aki azt mondja, lelkileg nagyon megviselték a történtek.

"Jött a tömeg, és azt kiabálták, hogy 'büdös cigányok, pecsenyére fogtok sülni'. Az óvónő meg ott volt közöttük. Hogy adjuk ezek után a kezébe a gyerekeket?" - mesélte egy kisgyerekes fiatal cigány nő az [origo]-nak, miért nem vitték a cigányok a gyerekeiket a tüntetés utáni hétfőn az óvodába. Az asszonnyal néhány óra múlva éppen az óvodában találkoztunk újra, akkor már mosolygva vette át kisfiát az óvónőtől, és mindketten azt mondták, a múlt keddi szülői értekezleten hamar megbeszélték, hogy nincs problémájuk egymással, és szerda óta már újra csak a bárányhimlősök hiányoznak a két csoportból.

"Ha volt is valami, azt is külsős követte el"

"Ne nézzél, tekerj el innen, te, te is lopsz!" - kiabálta kedd délben Hejőszalontán egy középkorú nő egy őt hosszan méregető, komótosan bicikliző fiatal cigány férfi után. A férfi egykedvűen visszaszólt a nőnek, aztán tempósabban továbbkerekezett. A nő épp a falu egyik szélső utcáján álló háza udvarát takarította, és mielőtt feltűnt a biciklis, azt panaszolta az [origo]-nak, hogy szerinte a romák már mindent kiloptak a szülei egykori, ma üresen álló házából, ezért kamerával és riasztóval is fel kellett szerelnie a portát.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Az idős asszonyok félnek a gyilkosság óta. A képre kattintva galéria nyílik!

A polgármester ugyanakkor kevésbé lesújtó képet fest a közbiztonságról. "A gyilkosság előtt Hejőszalontán közel sem volt olyan kemény a helyzet, mint - ahogy hallottam - Gyöngyöspatán (ott a Jobbikhoz közeli polgárőrök járőröztek a romák lakta környéken márciusban - a szerk.). Apróbb-cseprőbb konfliktusok vannak csak, a rendőrség szinte csak családi perpatvaroknál járt kint, és az elmúlt két évben szinte nem is volt lopás, vagy ha volt is, azt is külsős követte el, akiket meg is fogtunk" - mesélte Anderkó. Az indulatos, nem is a faluban élő nőn kívül ugyanezt mondta az [origo]-nak mindenki, akit kedden megkérdeztünk Hejőszalontán.

"Ezt a gyilkosságot is egy jöttment követte el, aztán most az összes szalontai romát hibáztatják érte! Nem is itt kellett volna felvonulni, hanem ott, ahonnan ez az ember idejött!" - panaszolták a falu romák által is lakott végén az utcán sétálgató vagy házuk előtt beszélgető cigányok. Nemcsak a cigányok, minden megkérdezett a polgármesterrel együtt azt állította, hogy nem a szalontaiakkal van a baj Szalontán.

"Az a baj, hogy sok a bevándorló, csak velük van a baj. Ki kellene tiltania őket innen a polgármesternek" - mondta egy idős cigány férfi. Két nő, akik nem messze a gyilkosság helyszínétől laknak, szintén a polgármestert hibáztatták azért, hogy az elmúlt években egyre több "balhés család" költözött a faluba.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A világítás életeket menthet. További képekért kattintson a fotóra!

"Demokrácia van, nem lehet kitiltani senkit" - mondta erre a polgármester. Anderkó szerint az egykor zsellérek által benépesített Hejőszalonta máig a szegények települése maradt. Munkalehetőség nem nagyon van, ezért a fiatalok elvándorolnak, helyükbe pedig főleg csak azok jönnek, akik máshol nem kapnak lakást. "Ott az a szebb ház, azt kétmillióért adták el nemrég, még a gyilkosság előtt. Most tán egymillióért se lehetne" - mutatott ezt igazolva egy rózsaszínre vakolt házra egy fiatal roma férfi.

Csak a biciklisek maradtak a rendőröknek

Bár helyben nincs rendőrség, a gyilkosság óta egy rendőrautó két rendőrrel éjjel-nappal járőrözik Hejőszalontán. Az idős helyiek örülnek nekik, de sok dolguk még szerintük sincs. "Figyelnek, de nem történik itt semmi" - mondja. Egy idős roma férfi viszont azt állítja: a rendőrök rászálltak a cigányokra. "Engem ötvenezer forintra büntettek múlt csütörtökön, mert ittasan biciklizem. A boltba mentem kenyérért fél ötkor, itt a sarkon megfújatták velem a szondát, és hát mit tagadjam, volt bennem egy-két pohár bor. De miért baj az itt, ebben a faluban?" - kérdezte. A férfit az elmúlt héten már többször megállították, egyik reggel, amikor a szonda nem mutatott semmit, a világítást hiányolták a biciklijéről. "Ebben mondjuk igazuk van, azt elismerem, mert legyen jól fel szerelve a kerékpár, az életeket menthet" - mondta.

"Az én közmunkásomat is megállították, pedig nem cigány, és meg akarták büntetni, mert nem volt lámpa a kerékpárján" - mesélte a polgármester, aki szerint az önkormányzat segítője csak úgy menekült a büntetés elől, hogy megígérte: a polgármester vesz neki lámpát. "Meg is jelentek délután a rendőrök ellenőrizni, hogy felszereltük-e biciklit" - mesélte Anderkó. Kedden kora délután már egyszer sem gurult végig a járőrautó a falun, a helyiek azt valószínűsítették, hogy megelégelték a tétlenséget, és feladták a folyamatos járőrözést.