Előzetesben a tiszabői lakásmaffia miatt gyanúsított önkormányzati képviselők

Vágólapra másolva!
Tizenháromra emelkedett a tiszabői szocpolos csalássorozat előzetes letartóztatásban levő gyanúsítottjainak száma. A rendőrség szerint a gyanúsítottak 2005 és 2009 között Tiszabőn otthonteremtési támogatás igénybevételével értékesítettek ingatlanokat, céljuk az állami támogatás jogtalan megszerzése volt. A gyanúsítottak között van a település képviselő-testületének három tagja, köztük a pénzügyi bizottság vezetője.
Vágólapra másolva!

Újabb két embert helyeztek előzetes tartóztatásba a Tiszabőn szociálpolitikai támogatással épült lakásokkal való csalás ügyében, ezzel tizenháromra emelkedett a letartóztatott gyanúsítottak száma - mondta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken.

A most előzetesbe helyezett 49 éves férfit és 29 éves nőt több rendbeli csalással és közokirat hamisítással, valamint okirattal való visszaéléssel gyanúsítják. A letartóztatottak között van több tiszabői önkormányzati képviselő is, köztük a pénzügyi bizottság elnöke. A hattagú képviselő-testületből hárman vannak előzetes letartóztatásban.

A hatóságok egy 36 éves tiszabői férfi és társai ellen folytat büntetőeljárást több rendbeli, bűnszövetségben, jelentős értékre elkövetett csalás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozás eddigi adatai szerint 2005 és 2009 között Tiszabőn otthonteremtési támogatás igénybevételével értékesítettek ingatlanokat. A vevőknek azonban az esetek nagy részében nem állt szándékukban a támogatással megvásárolt lakóházakba költözni, nem is rendelkeztek a támogatás folyósításához szükséges 30 százalékos önerővel. A bűncselekmények elkövetésével az állami támogatás jogtalan megszerzése volt a céljuk.

Az ingatlanok valós forgalmi értéke sokszor csupán a tizede volt az adásvételi szerződésen feltüntetett értéknek. A több gyermeket nevelőket, akik jogusultak voltak az állami támogatásra, tiszabői emberek keresték fel helyben, illetve az ország több más településén. A rászorultaknak a támogatás "elintézését" ígérték, és házhoz jutással kecsegtették őket a gyanú szerint. Legtöbbször azonban egyszerűen azt közölték velük: mivel pénzhiányuk miatt úgysem tudnák igénybe venni a szocpolt, ők azt egy meghatározott összegért megvásárolják tőlük, cserébe a kapott állami támogatást eltették - mondta a sajtószóvivő.

A nyomozás során eddig csaknem kétszáz ilyen esetre derült fény. A gyanúsítottak száma több százra tehető, mert ebbe a körbe tartoznak a szervezők mellett eladóként, illetve vevőként szereplők is, akik a fiktív szerződések nyomán lehívott támogatási összegekből kismértékben ugyan, de részesültek.