Tizenhét év után fogták el egy budapesti gyilkosság gyanúsítottját

Vágólapra másolva!
Nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében egy 1994-ben elkövetett emberölést göngyölített fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az Országos Rendőr-főkapitányság Interpol Magyar Nemzeti Iroda.
Vágólapra másolva!

Romániában fogták el egy tizenhét éve Budapesten történt gyilkosság gyanúsítottját. A román férfit a gyilkosság helyszínén rögzített ujjlenyomata alapján nemrégiben azonosította be a rendőrség - közölte a rendőrség a honlapján. A gyanúsítottat az ORFK Interpol Magyar Nemzeti Iroda csütörtökön kísérte haza és adta át a BRFK munkatársainak. Ellene nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt folyik eljárás.

A román férfi a gyanú szerint 1994-ben, Budapesten olyan súlyosan bántalmazott egy vállalkozót, hogy az a helyszínen belehalt a sérülésekbe, később felesége talált rá a házukban. Az elkövető közel egymillió forintot vitt magával, valamint a meggyilkolt férfi autóját, amit később egy parkolóban találtak meg. A BRFK munkatársai az esetet követően széleskörű adatgyűjtést végeztek, tanúkat hallgattak ki az ügy kapcsán, továbbá a helyszíni szemle során több nyomot is rögzítettek, ám az ismeretlen tettes ellen folyó nyomozást 1995-ben a rendőrség lezárta, mivel az elkövető kilétét nem tudták megállapítani.

Tizennégy év elteltével a magyar rendőrség a nyomozati iratokat egy revízió során ismét elővette, és ennek keretében küldte meg az azonosítatlan ujjlenyomatokat az ORFK Interpol Magyar Nemzeti Iroda közreműködésével a román hatóságoknak, így bukkantak rá a gyanúsítottra.