Hat százalékkal csökkent a feketemunkások száma 2009 óta

Vágólapra másolva!
Tavaly növekedett a szabályszerűen foglalkoztatottak köre, és csökkent a feketemunkások száma. A munkaügyi főfelügyelőség szerint ez részben az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló új törvénynek köszönhető. Egyre kevesebben vannak a feketemunkások az építőiparban, és egyre nagyobb arányban jelennek meg a biztonsági cégek alkalmazottai között.
Vágólapra másolva!

Csaknem 30 ezer embert dolgoztattak feketén tavaly Magyarországon: hat százalékponttal csökkent a munkaszerződés vagy bejelentés nélkül dolgozók aránya. Ugyanakkor ezek dolgozók a munkaügyi jogsértéssel érintett létszám 27 százalékát teszik ki - áll az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség 2010-es ellenőrzési beszámolójában.

Az OMMF munkaügyi ellenőrzések keretében több mint 25 ezer munkáltatót ellenőrzött tavaly, és ezek 57 százalékánál talált valamilyen munkaügyi jogsértést, amelyek az ellenőrzésbe bevont több mint 246 ezer munkavállaló felét érintették. A jelentés szerint 2009-hez képest ezek az adatok pozitív változást jeleznek, 2009-ben ugyanis még a vizsgált munkáltatók 65, a munkavállalóknak pedig 63 százaléka szabálytalankodott. A jogsértést elkövető 14 ezer munkáltató közül az OMMF 11 ezer vállalkozásra szabott ki munkaügyi bírságot, több mint 3,2 milliárd forint értékben.

A főfelügyelőség szerint a feketefoglalkoztatásban szembetűnő, hogy az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló új törvény jelentősen növelte a szabályszerű foglalkoztatás körét. Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény tavaly augusztusban lépett életbe, a rendelkezés szerint ebben a formában a mezőgazdasági-, valamint az idegenforgalmi idénymunkára, továbbá alkalmi munkára lehet munkavállalót alkalmazni. A korábbi törvény még tiltotta a mezőgazdaságon és az idegenforgalmon kívüli alkalmi munkavállalói tevékenységet.

Átrendeződött a feketemunkások megoszlása is: az előző évekkel ellentétben már nem az építőipari vállalkozásoknál, hanem a nyomozási, biztonsági tevékenységet ellátó cégeknél volt a legtöbb feketemunkás: csaknem minden harmadik feketemunkást itt foglalkoztattak 2010-ben. A nyomozási és biztonsági tevékenységet ellátó munkáltatók ellenőrzési aránya a tavalyihoz képest 11 százalékra emelkedett, mert az OMMF szerint "a jogkövető foglalkoztatási gyakorlat ebben munkáltatói körben mutatta a legkedvezőtlenebb képet". Kedvező változás történt a kereskedelmi vállalkozásoknál, mivel míg 2009-ben ez az ágazat "termelte ki" a harmadik legtöbb feketemunkást (10 százalék), 2010-ben 5 százalékra zsugorodott ez az arány annak ellenére, hogy minden negyedik munkaügyi vizsgálatot a kereskedelmi ágazatban végezte az OMMF. A vendéglátásban a korábbi időszakhoz hasonló arányú, 6 százalék körüli maradt a bejelentés nélküli foglalkoztatás.

A feketemunkával kapcsolatban szembetűnő változás, hogy - a korábbi évekhez képest - jelentősen visszaesett 2010-ben a munkavállalási engedély nélkül foglalkoztatott munkavállalók aránya. Ennek főleg az az oka, hogy 2009 óta nem kell munkavállalási engedély a - korábban nagyon gyakran feketén dolgoztatott - román állampolgárok magyarországi munkavégzéséhez.