Forgalommal szemben hajtó sofőr okozott balesetet az M6-oson

Vágólapra másolva!
Érd belterületén a forgalommal szemben hajtott fel egy autós hajnalban az M6-os autópályára, ahol 50 méter után összeütközött egy kisteherautóval. A vétkes autó sofőrje súlyosan megsérült.
Vágólapra másolva!

A forgalommal szemben hajtott fel az M6-os autópályára egy figyelmetlen autós szerda hajnalban Érd belterületén, és összeütközött egy kisteherautóval. A balesetben egy ember súlyosan, egy pedig könnyebben sérült meg - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Kovács Viktória elmondása szerint a figyelmetlen autós 50 métert haladhatott az autópályán a rossz sávban, amikor összeütközött egy kisteherautóval. A hibázó autós súlyosan megsérült, míg a kisteherautó vétlen sofőrje könnyű sérüléseket szenvedett. A Független Hírügynökség információi szerint a vétkes sofőr a rendőröknek azt mondta, hogy a GPS navigálta rossz irányba.

Márciusban alig két alatt két olyan baleset is történt, amikor forgalommal szemben haladó okozott balesetet. Mácius 16-án az M3-ason, majd két hétre rá az M6-os autópályán. Mindkét karambolban három-három ember vesztette életét, köztük Püspökladány polgármestere, Arnóth Sándor is.