Blikk: Félmilliós állást kapott a somogyi fideszes képviselő testvére

Vágólapra másolva!
A Blikk értesülése szerint pályázat nélkül kapott munkát Mátrai Márta somogyi fideszes képviselő testvére. A napilap információi szerint Mátrai János lett az egyik Somogy megyei önkormányzati cég vezetője, havi bruttó 580 ezer forintos fizetésért.
Vágólapra másolva!

Egy, a birtokába került dokumentumra hivatkozva a csütörtöki Blikk azt írja, hogy pályáztatás nélkül lett egy Somogy megyei cég vezetője Mátrai Márta fideszes képviselő testvére. Az önkormányzatnál azt mondták a lapnak, hogy Mátrai Jánosra szakmai felkészültsége miatt esett a választás. - Nem volt pályázat, mert egy ilyen cég vezetői állásának betöltésekor a törvény szerint nem kötelező pályázatot kiírni - mondták a Blikknek a Somogy Megyei Önkormányzatnál. A lap úgy tudja, Mátrai János a cégbíróságon idén április 19-én bejegyzett Somogy Megyei Önkormányzati Beruházásszervező és Mérnöki Kft. ügyvezetője lett, a cég százszázalékos tulajdonosa a Somogy Megyei Önkormányzat. A vállalkozás a megye ingatlanvagyonával gazdálkodik majd, beleértve a különböző beruházások és felújítások megtervezését és levezénylését.

A lap megkereste Mátrai Márta fideszes képviselőt is, aki azt mondta: nem járt közben bátyja megbízása ügyében. - Nem volt ráhatásom az önkormányzat döntésére, és nem jártam közben, hogy a testvéremet bízzák meg - mondta a Blikknek a fideszes országgyűlési képviselő, aki hozzátette, hogy testvérének minden szakmai képesítése megvan ahhoz, hogy a munkát elvégezze.

A kormányváltás óta Mátraival együtt már 16 kormánypárti és 7 ellenzéki országgyűlési képviselőről derült ki, hogy valamely rokona pályáztatás nélkül jutott közpénzen fizetett álláshoz vagy megbízáshoz, ezek közül több esetet is lapunk tárt a nyilvánosság elé - írja a napilap.