Civilek tüntettek az új alkotmány ellen

2011.04.21. 22:00

Mintegy kétszázan vettek részt a Sándor-palotánál tartott tüntetésen, a demonstrálók azt kérték a köztársasági elnöktől, hogy ne írja alá az új alkotmányt. Az Amnesty International is kifogásolja az új alaptörvényt, mert az szerinte emberi jogi normákat sért.

Az államfői rezidencia előtt tartott mai rendezvényen, amelyet a szólásszabadság-tüntetések szervezői hirdettek meg, körülbelül kétszázan tüntettek - ahogy mondták - a "köztársasági elnök bölcs döntéséért". A résztvevők a többi között "Uralkodj magadon" és "A hatalom mi vagyunk" feliratú táblákkal üzentek az államfőnek, Bárdos Deák Ágnes énekesnő pedig nemcsak magyarul, csehül is arra kérte a hivatalos látogatáson Prágában tartózkodó Schmitt Pált, hogy ne szignálja az új alaptörvényt. Az előadóművész a 80-as évek ellenzéki dalait énekelte, a nóták mind a diktatúráról, a cenzúráról és a félelemkeltésről szóltak.

A tüntetők között legalább kéttucatnyi civilszervezet, mozgalom is képviseltette magát.

A színpadra lépő civilek egymondatos indoklásukban a többi között így érveltek: az új alaptörvény "egypárti diktátum"; bebetonozza a kormány hatalmát; kirekeszti a kisebbségeket; szembeállítja a terhes nő és a magzat érdekeit, és az abortusz betiltásához vezethet; mindenkire ráerőlteti a keresztény, nemzeti világképet; antiszociális és antiszolidáris; valamint úgy vélekedtek, hogy az 1989-ben elfogadott alkotmány biztosította a jogállamiságot és a demokratikus berendezkedést, ezért nincs szükség újra.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Tüntetés a Sándor-palota előtt. További képekért kattintson a fotóra!

A több mint 84 ezer tagú Egymillióan a magyar sajtószabadságért elnevezésű Facebook-csoport a médiatörvénnyel szembeni tiltakozásul alakult. Rendezésében januárban két alkalommal is a jogszabály ellen demonstráltak Budapesten. Március 15-én a csoport az Erzsébet hídnál tartott tüntetést, ahol a felszólalók már nemcsak a médiatörvényt, hanem az alkotmányozási folyamatot is élesen bírálták. Múlt pénteken pedig az Alkotmány utcában rendezett demonstráción az új alaptörvény elutasítására szólítottak fel a sajtószabadság-tüntetések szervezői.

Az Amnesty International (AI) "mélyen aggasztónak" tartja, hogy az új alkotmány nemzetközi és európai emberi jogi normákat sért; a nemzetközi jogvédő szervezet ezért arra szólítja fel a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az alkotmányt.

Az AI közleménye szerint az aggodalomra különösen okot adó pontok: az élet védelmének garantálása a fogantatás pillanatától; a házasság intézményének meghatározása mint egy férfi és nő közötti életközösség; a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés bevezetése és a szexuális irányultság alapján való hátrányos megkülönböztetés tilalmának kihagyása.

Az Amnesty International ezért felszólítja a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az alkotmányt, és kérje fel az Országgyűlést a kifogásolt rendelkezések módosítására az európai emberi jogi normákkal összhangban. Az Amnesty International az Európai Uniót arra kéri: sürgősen tegyen meg minden szükséges lépést annak biztosítására, hogy Magyarország ne sérthesse meg az európai diszkriminációellenes normákat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK