[origo] itthon

100
90

"Hadseregünk hiányában" - Mi az a Véderő, és mit akar?

[origo]|2011. 04. 22., 14:00|Utolsó módosítás:2011. 04. 22., 15:40|

Péntekre hirdette meg úgynevezett kiképző táborának kezdetét Gyöngyöspata közelébe a Véderő nevű szervezet, és erre hivatkozva hagyta el a települést több száz roma. A piros sapkát és terepszínű ruhát viselő férfiak azt állítják, hogy a sorkatonaság eltörlése miatt alakították meg a szervezetet, amely jelen volt Gyöngyöspatán a Jobbikhoz kötődő polgárőrök járőrözése idején is. A Jobbik szerint azonban szerint nekik semmi közük a szervezethet.

A Véderő nevű szervezet által meghirdetett kiképzésre hivatkozva hagyta el Gyöngyöspatát több száz roma. Tudósítónk szerint már pénteken a déli órákban megjelentek a rendszerint piros sapkát és terepszínű ruhát viselő férfiak, akik azonban nem először járnak a településen.

A Véderő tagjai ott voltak Gyöngyöspatán akkor is, amikor márciusban járőrözött a település romák lakta utcáin a Jobbikhoz és a feloszlatott Magyar Gárdához kötődő Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A Véderő tagjai egy márciusi falugyűlésen Gyöngyöspatán

A Véderő honlapja szerint a szervezet egy "a Magyar haza védelméért alakult mozgalom". A szervezetet egészen a közelmúltig vezető Eszes Tamás 2010. végi évértékelőjében arról írt, hogy a szervezet "nem politikai síkon fut, nem párt, vagy annak katonája", hanem egy olyan szervezet, amely "a haza védelmére készíti fel" tagjait "meghiúsított hadseregünk hiányában".

A Véderő megalakulását a "fővezér" tisztséget viselő Eszes a sorkatonaság eltörlésével indokolta, a szervezet rendszeresen szervez katonai kiképzőtáborokat, amelyeken honlapja szerint a résztvevőket "megtanítja szinte mindenre, ami a honvédelemmel kapcsolatos, egy-egy hétvége alkalmával". Eszes a szervezet honlapja szerint a gyöngyöspatai fellépés előtt, február elején lemondott tisztségéről, és új vezetőt nevezett ki Porubszky Zsolt személyében.

A Véderő honlapján azt állítja, hogy "próbál" a politikától távol maradni, de mozgalomként "a nemzeti oldal mellett kiállva" működik. Eszes Tamás decemberi értékelőjéből úgy tűnt, a szervezet nem kötődik szorosan a Jobbikhoz, hiszen a főparancsnok nyíltan kritizálta a pártot, azt írta, hogy "a Jobbik a parlamentben elveszik szépen lassan, (...) kezdenek ők is beállni abba a sorba, amit mi sohasem szeretnénk".

A Jobbiknak semmi köze nincs a Gyöngyöspatán gyakorlatozó Véderőhöz - jelentette ki péntek délutáni sajtótájékoztatóján Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselője. Dúró szerint a pártnak információi vannak arról, hogy Eszes Tamás indulni kíván Gyöngyöspatán az időközi polgármester-választáson (a független Tábi László kedden mondott le), amelyen a Jobbiknak saját jelöltje lesz Juhász János Oszkár személyében, vagyis Eszes és Juhász ellenfelek lesznek.

Az országban működő más félkatonai szervezetekről részletek ebben a cikkünkben.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »