Szexuális játék az osztálykiránduláson, őrizetbe vettek egy tanárt

Vágólapra másolva!
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vett egy dunakeszi tanárt, mert a gyanú szerint szexuális játékot játszatott kisiskolás diákjaival az osztálykiránduláson - közölte a Független Hírügynökség. A gyerekek 9-10 évesek voltak.
Vágólapra másolva!

A gyermekek szülei fordultak a rendőrséghez egy tavalyi hévízi osztálykirándulás után - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek. Beluzsárné Belicza Andrea elmondta hogy a gyanú szerint a 48 éves dunakeszi tanár a rábízott gyerekekkel szexuális játékot játszatott, a 9-10 éves gyerekeknek meztelenre kellett vetkőzniük az októberi osztálykiránduláson.

Több tanú meghallgatása után idézték be a férfit gyanúsítottként a rendőrségre, ellene kiskorú többrendbeli veszélyeztetése miatt indult eljárás. A tanárnál házkutatást tartottak a nyomozók, lefoglalták a számítógépét, hogy kiderüljön, azon vannak-e esetleg pedofil jellegű fotók, illetve hogy a férfi látogatott-e ilyen témájú oldalakat. A szóvivő hozzátette, hogy a gyanúsított vallomást tett, a gyanúsítás ellen nem élt panasszal.