Bevezetnék a kötelező munkaidőt a közoktatásban

Vágólapra másolva!
Még a héten benyújtja a kormánynak az átdolgozott felsőoktatási törvénykoncepciót az oktatási államtitkárság - tudta meg az MTI. A tervezet szerint jövőre 40 ezerre csökkenhet az államilag finanszírozott hallgatói keretszám. A kötelező óraszámok helyett a törvényben megszabott heti kötelező munkaidő 80 százalékát kellene a tanároknak az iskolában tölteniük.
Vágólapra másolva!

Átdolgozták a felsőoktatási koncepció korábban vitás pontjait - írja az MTI az oktatási államtitkárságra hivatkozva. A felvehető államilag finanszírozható keretszámok évről évre csökkennek majd. E kérdésben nem volt egyetértés a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) és a nemzetgazdasági tárca között.

Az MTI birtokába került, április 6-ai keltezésű dokumentum szerint a Nefmi javaslata arról szólt, hogy a mindenkori érettségiző korosztály 35 százaléka kerüljön államilag finanszírozott helyre felvételre, és eszerint a keretszám 2012-ben körülbelül 40 ezer, 2013-ban 39 500, 2014-ben 36 ezer, 2016-ban pedig 34 ezer fő lett volna. A gazdasági tárca azt indítványozta, hogy az államilag finanszírozott felvételi keretszám 2012-ben 40 ezer, 2013-ban 35 ezer, míg 2014-re már csak 30 ezer legyen. Végül ez utóbbi változat kerül bele várhatóan a koncepcióba.

Már az idén is csökkent a felsőoktatásba felvehető, államilag finanszírozott hallgatók száma 56 ezerről 53 450-re; míg mesterképzésben ugyanannyian, 19 600-an tanulhatnak majd. A költségtérítéses képzéseknél az államtitkárság nem fogja javasolni a keretszámok csökkentését. A gazdasági tárca azt javasolta, hogy a költségtérítéses létszámkeretet 50 százalékkal kellene csökkenteni. A tervek szerint az állam a magán felsőoktatási intézményekről támogatóként teljesen kivonul, és a jövőben csak az általa rendelt szolgáltatásokat finanszírozza majd.

Kötelező óraszámok helyett heti kötelező munkaidő

Az új közoktatási törvényben az is benne lenne, hogy a kötelező óraszámok helyett a törvényben megszabott heti kötelező munkaidő 80 százalékát kellene a pedagógusoknak a közoktatási intézményben eltölteniük. Az államtitkárság a pedagógusok véleményére is kíváncsi, valamennyi iskolának kérdőíveket küldött szét. Az elektronikus válaszokat csütörtökig várják, akadályoztatás esetén péntekig.

Az államtitkárság kíváncsi arra, hogy egyetértenek-e a pedagógusok azzal, hogy a törvényben megszabott heti munkaidő 80 százalékát kötelezően munkahelyi tevékenységgel töltsék. Ezeken belül az órarend szerinti foglalkozással lekötött óra nem lehet kevesebb, mint a jelenlegi kötelező óraszám, a szervezett nevelő-oktató munkához köthető valamennyi egyéb tevékenységre pedig az igazgató saját hatáskörében jelöli ki munkatársait.

Arra is választ várnak, támogatják-e a pedagógusok, hogy a megtartott tanóráik kötelező száma tanított szakjaiktól, csoportjaik létszámától vagy egyéb szempontoktól függően differenciálható legyen. Szeretnék tudni, egyetértenek-e azzal, hogy az állam nagyobb felelősséget vállaljon a közoktatási intézmények fenntartásában, illetve támogatják-e, hogy a pedagógusbéreket és azok járulékait az állam egészében és közvetlenül finanszírozza. Kíváncsiak arra is, hogy egyetértenek-e a pedagógusok állami alkalmazásával, a munkáltatói jogok egy részét továbbra is az igazgató hatáskörében tartva.

Az MTI úgy tudja, hogy a tervezett lépések miatt "bizonyos arányú" létszámleépítés elkerülhetetlen, de ezt az államtitkárság úgy szeretné megoldani, hogy a nyugdíjba vonulókat "nem pótolják" a rendszerben. Az új közoktatási törvény koncepciójának végleges változatát május végén tárgyalja a kormány, a jogszabálytervezet pedig várhatóan szeptemberben kerül az Országgyűlés elé - közölte a kormányszóvivő az MTI-vel, miután a kabinet április 20-i ülésén első olvasatban megvitatta a közoktatási koncepciót.

Nagy Anna azt mondta, ha tartani tudják a tervezett ütemet, 2012 szeptemberétől már az új közoktatási törvény rendelkezései lesznek érvényesek az iskolákra.