Az LMP támogatja a székely területi autonómiát

Vágólapra másolva!
Példaértékű lehetne világszerte a Székelyföld területi autonómiájának megvalósulása, mondta az LMP frakcióvezetője azután, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökével találkozott.
Vágólapra másolva!

Schiffer András frakcióvezető szerint az LMP kiáll a közösségek önrendelkezési szabadsága mellett, ezért támogatja a Székelyföld területi autonómiájának megszerzését. Úgy vélte, ez megmutathatná, hogyan lehet erőszakmentesen érvényesíteni az említett önrendelkezési szabadságot. Az SZNT vezetője arról beszélt, hogy ők a jog és a demokrácia eszközeivel küzdenek a területi autonómiáért, vagyis azért, hogy a Székelyföldnek regionális parlamentje és kormánya legyen.