Már az idén sárgák lesznek a mentőautók

Vágólapra másolva!
A mentőautók több országban is sárgák, ezért is vált az Országos Mentőszolgálat sárga járművekre - közölte a szervezet főigazgatója pénteken. A sárga mentőautók már az idén megjelenhetnek az utakon.
Vágólapra másolva!

Külsőleg is megújul a szervezeti átalakítással párhuzamosan az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). A szervezet új logót és szlogent kap, a mentőautók sárga színűek lesznek, és megváltozik a mentődolgozók ruhája is - jelentette be Mártai István, az OMSZ főigazgatója pénteken Budapesten.

Az új külsejű mentőautók még az idén megjelennek az utakon, mivel a legutóbbi közbeszerzési pályázatot már sárga alapszínű autókra írták ki. A színváltásban fontos szempont volt, hogy a mentőjárművek több országban is sárgák. Az új mentőautókon az a szlogen lesz olvasható: "Hivatás az Életért".

Egy korábbi hír szerint 2010-ben és 2011-ben több mint 2 milliárd forintot fordíthat az OMSZ mentőautók beszerzésére és fejlesztésre, ebből az összegből legalább száz járművet vásárolhatnak.

Az elmúlt években folyamatosan elmaradtak a fejlesztések a mentőknél - 2008 óta egyetlen új mentőautó sem állt szolgálatba -, ez pedig már sok esetben a működést veszélyeztette, amit ezekkel a lépésekkel valószínűleg sikerül felszámolni.