A rendőrség gyanúja szerint megölték a holtan talált solti asszonyt

Vágólapra másolva!
Emberölés gyanújával nyomoz a rendőrség, miután Solton bántalmazás nyomaival találtak holtan egy idős asszonyt.
Vágólapra másolva!

Holtan találtak hétfőn egy 82 éves asszonyt Solton egy családi házban. Emberölés bűntette miatt indult nyomozás - közölte a rendőrség.

A szomszédok napok óta nem látták az idős asszonyt, ezért bejelentették a rendőrségen - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az idős asszonyt házának konyhájában, arcán egy párnával találták meg, majd a szemle során bántalmazás nyomait fedezték fel az elhunyton - tette hozzá a szóvivő.

Nyíkos Tamás főhadnagy elmondta: a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett bűncselekményének gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.