Megdicsérte Orbán a fideszes "kamikaze" munkáját

Lázár János, Parlament, Országgyűlés,
Vágólapra másolva!
Hatalmas többséggel választották újra a Fidesz frakcióvezetőjévé Lázár Jánost, az [origo]-nak nyilatkozó képviselők szerint fel sem merült, hogy más kapja a posztot. Egy valakinek mégsem tetszett Lázár, 184 támogató szavazat mellett valaki nemmel szavazott rá. A fideszesek találgatják, hogy jópofáskodás vagy valódi ellentét áll-e az elutasítás mögött, bár szerintük senki nem mondhat rosszat "a legócskább ügyeket" is "kamikaze módjára vállaló" Lázárról.
Vágólapra másolva!

Ismét Lázár Jánost választották a fideszes képviselők a párt frakcióvezetőjévé hétfőn este. Lázár egy éve frakcióvezető, a szavazáson szinte egyhangú támogatást kapott: a szavazáson részt vevő képviselők közül 184 támogatta, egy valaki viszont nemmel szavazott rá.

Az ülés egyik résztvevője szerint a szavazás előtt Orbán Viktor kormányfő arról beszélt, hogy a jelenlegi kormány előtt akkora kihívások álltak, mint az 1990-es, Antall József vezette kormány előtt. Abban, hogy ilyen körülmények között a kormány mögött a frakció egységesen állt ki, jelentős szerepe volt Lázár Jánosnak - mondta Orbán az egyik képviselő szerint. A politikus szerint Orbán kritikát nem fogalmazott meg Lázárral szemben, a kormányfő mindössze azt mondta, hogy mindent lehet jobban csinálni, de személy szerint nem volt hiányérzete.

Egy kormányzati tisztséget is betöltő fideszes politikus azt is formalitásnak nevezte, hogy a tét nélkülinek tartott szavazás előtt a miniszterelnök röviden értékelte a frakció és a frakcióvezető munkáját. "Természetesen pozitívan" - mondta a kormányfői összegzés végkicsengéséről. A miniszterelnök azt is felidézte, hogy más kormányok, és a Fidesz korábbi kormányzása idején is sokkal jobban erodálódtak a kormánypárti frakciók, "János viszont a feszített tempó, az előforduló zavarok és konfliktusok ellenére is egyben tartotta a frakciót".

"Tökös gyerek"

"Kötelező kűr" - így összegezte a Fidesz hétfő esti frakcióvezető-választását a nagyobbik kormánypárt egyik kormányzati tisztséget is betöltő képviselője. A Lázár János mandátumának meghosszabbításáról tartott szavazásról a fideszes képviselők az [origo]-nak már egy héttel az esemény előtt, illetve hétfő délután is azt mondták, hogy a voksolás csak a frakció alapszabálya miatt szükséges formaság, mert senkiben nem vetődött fel, hogy ne a hódmezővásárhelyi polgármester vezesse tovább a képviselőcsoportot.

A szavazás eredményéről maga Lázár tájékoztatta az újságírókat a hétfő este 9 óra után véget ért frakcióülést követően. A szavazás részleteiről Lázár nem beszélt, erről az [origo]-nak több résztvevő is azt mondta, hogy titkos szavazás volt, így nem tudják, hogy ki szavazott nemmel. Az egyik képviselő azt mondta, a szavazás után nem tudta megítélni, hogy az ellenszavazatot a képviselő komolyan gondolta-e, vagy "csak jópofáskodás volt". Egy másik fideszes képviselő azt mondta, hogy elég meggyőző fölénnyel választották meg Lázárt.

A megkérdezettek mindegyike határozott egyéniségként jellemezte a 35 éves Lázárt, és még az idősebbek is azt mondták róla, hogy fiatal kora ellenére rátermetten végzi feladatát. "Tökös gyerek" - mondta róla egy idősebb frakciótag, azt is hozzátéve, hogy véleménye szerint kevesen tudnák, illetve tudták volna ilyen jól kézben tartani a frakciót.

Még a szavazás előtt több kormánypárti képviselő is azt mondta, hogy alternatíva nem merült fel Lázárral szemben. A frakcióvezetőt néhány ügy miatt ért bírálatot felvetettek ugyan a képviselők, de komolyabb konfliktusa Lázárnak senkivel sincs a frakciótagok közül, ráadásul a kritikák hatására a frakció összezárt mögötte.

Kemény bírálatokat kapott Lázár, amikor kiderült, hogy egy nagy értékű Audit használ szolgálati kocsiként, amelyet a frakció és Hódmezővásárhely közösen bérel számára. Felmerült az is, hogy Lázár autójára a traffipaxos ellenőrzések kijátszására alkalmas lézerblokkolót szereltek. Lázár pár nap után bejelentette, hogy lecseréli kocsiját. Később egy több éve a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén elhangzott beszédéről készült hangfelvétel miatt kellett magyarázkodnia. A felvételen Lázár arról beszél, hogy aki megélhetési politikusként nem tudott vagyont szerezni, az az ember annyit is ér. Lázár a kijelentéséért később bocsánatot kért.

"A legócskább ügyek"

Egy kormánypárti frakcióvezető helyzete egyébként is nehéz, Lázár ráadásul "a legócskább ügyeket" is magára vállalta - mondta a frakcióvezetőről az egyik képviselő. A politikus ezzel arra utalt, hogy az elmúlt évben több olyan törvényjavaslatot is előterjesztőként jegyzett Lázár, amely vitatott volt, illetve nem tolongtak a frakciótagok azért, hogy az ő nevükben jelenhessen meg a javaslat. A politikus ezek között említette például az Alkotmánybíróság (Ab) korlátozásáról szóló javaslatot is. "A kényes ügyek alól nem húzta ki magát, sőt kamikaze módjára vállalta azokat" - mondta a politikus. Szerinte ez volt az oka, hogy Lázár támadások kereszttüzébe került, amivel egy idő után előjöttek a kellemetlen ügyek is.

Az [origo]-nak az egyik fideszes képviselő azt mondta, hogy az elmúlt hónapokban több vitája is volt Lázárral, de ezeket mindig meg tudták beszélni, és rendezték. Bár a frakciószavazáson nem kapott bírálatokat Lázár, korábban voltak személyes konfliktusai is a párton belül. Navracsics Tibor kormányfőhelyettes például a Figyelőnek azt nyilatkozta, hogy "nagyobb frakciófegyelmet kellene tartani a kormánypárti képviselőcsoportban".

Navracsics Tibor a Figyelőnek adott interjújában eredendően azt a "frakciókormányzásként" is emlegetett gyakorlatot kifogásolta, hogy nagy jelentőségű törvényjavaslatok és komplett szabályozások is egyéni képviselői indítványként kerülnek a parlament elé. "Ebben a tekintetben mindenképpen szükség van a frakcióvezetés részéről a nagyobb együttműködési készségre" - mondta az előző ciklusban épp a Fidesz-frakciót vezető Navracsics, amire Lázár az MTI-n keresztül azzal vágott vissza, hogy "az emberek gyors változásokat akarnak, nem tudnak várni az egy helyben toporgó minisztériumi tisztségviselőkre".

Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője vasárnap jelentette be, Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök azt javasolja, hogy Lázár folytassa a Fidesz-frakció vezetését. A Fidesz-frakció alapszabálya szerint először egy évre választ frakcióvezetőt a képviselőcsoport, utána pedig a parlamenti ciklusból hátralévő három esztendőre. A jelölés joga a Fidesz-KDNP közös parlamenti választási lista vezetőjét illeti meg.