Mégis megépül a budai fonódó villamoshálózat

Vágólapra másolva!
A Moszkva tér átalakításával hamarosan megindulhat a budai fonódó villamoshálózat építése, megállapodott ugyanis a fővárosi és a második kerületi önkormányzat.
Vágólapra másolva!

Két részletben ugyan, de megépül a budai fonódó villamoshálózat - írta keddi sajtóközleményében a főpolgármesteri hivatal. A terv egyik része a "Moszkva téri ág", aminek kiépítéséhez nemsokára hozzáfoghatnak a 17-es villamos pályájának felújításával együtt, másik része, a "Bem rakparti ág" még pontosításra vár. A második kerület és a fővárosi önkormányzat között régóta húzódó vita miatt korábban felmerült, hogy a késlekedés miatt meghiúsul a fejlesztés, amihez uniós támogatást akarnak igénybe venni. A Nemzeti Fejlesztési Ügyönökség javaslatát, a projekt két ütemre bontásáról és tartalmának bővítéséről azonban mind a fővárosi, mind a második kerületi önkormányzat elfogadta, így megindulhat az építkezés.

A Moszkva téren építik ki a hálózat egyik ágát, részben rendezik a teret, annak tömegközlekedési kapcsolatait, és felújítják a 17-es villamos pályáját. Ezzel átszállás nélküli kötöttpályás kapcsolat jön létre Észak- és Dél-Buda között a 17-es és 19-es villamos vonalának összekötésével.

A második kerületi önkormányzat korábban kifogásolta, hogy a Bem rakparton villamosvágányokat fektetnének le. Az önkormányzat vitatta a költségek megtérülését, és attól tartott, hogy a Margit híd alatt átvezetett villamos dugókat okoz majd. A mostani megállapodás szerint ez az ág külön projekt lesz és csak újabb vizsgálatok után valósítják meg.