[origo] itthon

100
90

Mesterházy: Nem merült fel Gyurcsány kizárása az MSZP-ből

[origo]|2011. 05. 12., 8:00|Utolsó módosítás:2011. 05. 12., 8:33|

Szerdán az MSZP minden tagja megerősítette, hogy a pártban kíván tovább politizálni, de ha valaki mégis szervezkedni kezdene, akkor annak következményei lesznek - mondta Mesterházy Attila a Tv2 Mokka című műsorában csütörtök reggel. Mesterházy szerint az ülésen nem került szóba Gyurcsány Ferenc esetleges kizárása.

Fotó: Aradi László [origo]

JÁTSSZ ONLINE!

Tisztességtelennek tartaná Mesterházy Attila, ha valaki az MSZP sorain belülről tudatosan kezdene el szervezni egy másik pártot, és erről nem szólna neki - mondta a szocialista párt elnöke csütörtökön reggel a Tv2 Mokka című műsorában.

Az MSZP-frakció szerdán maratoni, kilencórás ülésen vitatta meg Gyurcsány Ferenc pártszavazási kezdeményezéseit, az ülésen Mesterházy Attila szerint szóba került a nemrég bejegyzett Demokrata Párt is, amelyet a korábbi miniszterelnök egy Facebook-bejegyezése szerint az MSZP számára foglaltak le.

Mesterházy szerint az MSZP ülésén egyöntetű volt az a vélemény, hogy beárnyékolja az MSZP segítésére létrehozott Demokrata Párt megalakítását az a tény, hogy az MSZP-ben senki sem tudott a dologról, leszámítva Gyurcsány Ferencet és platformját. Mesterházy szerint az ülésen mindenki ígéretet tett arra, hogy marad az MSZP-ben, ha pedig valaki mégis távozna, akkor annak következményei lesznek - mondta. Arra a kérdésre, hogy felmerült-e az ülésen Gyurcsány Ferenc kizárása, Mesterházy Attila határozott nemmel felelt.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »