[origo] itthon
Kiengedték Hunvald Györgyöt és Gál Györgyöt az őrizetből
[origo]|2011. 05. 13., 13:48|Utolsó módosítás:2011. 05. 13., 14:28|Megszüntette Hunvald György és Gál György előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság pénteken. Hunvald György esetében lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, Gál György pedig házi őrizetbe kerül.
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
A Fővárosi Bíróság pénteken megszüntette az erzsébetvárosi ingatlanügyben megvádolt Hunvald György volt MSZP-s polgármester és Gál György volt SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnök előzetes letartóztatását - erősítette meg az [origo]-nak Sebes Péter, Hunvald György ügyvédje.
Az ügyvéd szerint a bíróság végzése nem jogerős, az ellen az ügyész fellebbezhet. Hunvald György esetében lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, Gál György pedig házi őrizetbe kerül. Az ügyvéd szerint a vádlottak elhagyhatják a börtönt, a nem jogerős végzés ellenére.
Hunvald György előzetes letartóztatásának megszüntetését egyébként épp egy héttel a mostani döntés előtt utasította el a Fővárosi Ítélőtábla.Tavasszal ugyanis Hunvald megromlott egészségi állapotára hivatkozva kérték a szabadon bocsátását, amit először a Fővárosi Bíróság utasított el, majd - másfél hónappal később - az Ítélőtábla is úgy látta, hogy nem jogos a volt polgármester házi őrizetbe helyezési kérelme. A mostani döntés a félévente hivatalból ismétlődő felülvizsgálatban született.
Júniusban folytatódik a per
A büntetőper júniusban folytatódik, a tervek szerint a vádlottak meghallgatása abban a hónapban befejeződhet. A volt polgármester 2 év 3 hónapot, a volt bizottsági elnök 2 év 6 hónapot töltött előzetes letartóztatásban.
Hunvald Györgyöt, a VII. kerület korábbi polgármesterét az erzsébetvárosi ingatlanügyekben indult nyomozás során 2009. február 10-én vették őrizetbe. A volt politikus és 24 társa ellen különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat, részben az erzsébetvárosi ingatlanügyek, részben az önkormányzat törvénytelen gazdálkodása miatt. Hunvald ellen tavaly novemberben emelt vádat az ügyészség, amely szerint Hunvaldék bűnszervezetben dolgoztak. A vádpontok közt százmilliós csalástól kezdve kerékbilincsek levetetéséig sokféle bűncselekmény szerepel.
A vádirat szerint Gál György, az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke ingatlanonként 20-30 millió forint kenőpénzért elintézte, hogy ezeket egy meghatározott vállalkozói csoport érdekkörébe tartozó projektcégek áron alul vásárolhassák meg. Gál a vád szerint hamis értékbecsléseket készíttetett, és Hunvald támogatásával megtévesztette a képviselő-testület tagjainak többségét. Az ügyben érintett vállalkozók közben a vád szerint már tárgyaltak olyan külföldi befektetőkkel, akiknek szándékukban állt ezen ingatlanokat megvásárolni. Miután a projektcégek megvásárolták az ingatlanokat, az elkövetők a cégeket - immár az épületekkel együtt - jelentős haszonnal eladták a befektetőknek. Az ügyészek szerint a vádlottak ezzel 603 millió forint kárt okoztak, illetve további 1,7 milliárd kárt okoztak volna. A vád szerint Gál György 2003-2004-ben összesen 366 millió forint kenőpénzt kért és kapott.
A vádirat szerint Hunvald és társai azzal is kárt okoztak az önkormányzatnak, hogy fiktív tanácsadói, illetve munkaszerződésekkel összesen 32,1 millió forintot játszottak át barátaiknak és rokonaiknak. Emellett 6,3 millió forint kárt okoztak azzal, hogy az önkormányzat fizette a szintén megvádolt Szabó Zoltán szocialista országgyűlési képviselő mobiltelefonjának számláit. Gál György barátnőjének és feleségének telefonhasználata a vád szerint 281 ezer forintjába került az önkormányzatnak. Szabó emellett - a vád szerint - kétszer is levetette a kerékbilincset szabálytalanul parkoló autójáról.
Hunvald és Gál a vád szerint hivatali helyzetükkel visszaélve önkormányzati bérlakásokat utaltattak ki Gál sógornőjének, barátnőjének, a barátnő testvérének, valamint Kardos Péter korábbi SZDSZ-es képviselő egyik barátjának. Ezeket aztán a bérlők azonnal, kedvezményes áron megvásárolhatták. Emellett a Hunvald egyik külföldi barátja érdekeltségébe tartozó cégnek is jogtalan előnyt biztosítottak egy önkormányzati megrendeléssel.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Lebénultak a magyar bankok
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?