Vágólapra másolva!
A Legfelső Bíróság elnöke nem számít arra, hogy az új alkotmány szerint a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria felállítása miatt új vezetője lesz a magyar igazságszolgáltatásnak.
Vágólapra másolva!

Baka András, a Legfelső Bíróság elnöke nem számít arra, hogy az új alkotmány szerint a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria felállítása miatt jövőre új vezetője lesz a magyar igazságszolgáltatásnak. Erről Baka az MTI-nek beszélt.

A főbíró azt mondta: ezt a kérdést ugyan nem neki kellene feltenni, de az a véleménye, hogy egy uniós tagállamban, demokratikus jogállamban még a felvetése is elfogadhatatlan annak, hogy egy független alkotmányos intézmény élén álló, minősített parlamenti többséggel megválasztott közjogi tisztségviselőt hivatali idejének lejárta előtt menesszenek, még akkor is, ha ennek jogi feltételei megteremthetők.

Az Országgyűlés 2009 júniusában az akkor kormányon lévő MSZP és az ellenzéki Fidesz támogatásával, összesen 309 igen szavazattal választotta meg a Legfelsőbb Bíróság elnökévé Sólyom László köztársasági elnök jelöltjét, Baka Andrást. Baka hatéves mandátuma 2015 júniusában jár le.