Jobban van az Afganisztánban életveszélyesen megsérült magyar katona

Vágólapra másolva!
Szerdán dől el, hogy mikor lehet Magyarországra szállítani azokat a magyar katonákat, akik kedden közúti balesetet szenvedtek Afganisztánban. A baleset életveszélyes sérültjének állapotát már stabilizálták.
Vágólapra másolva!

Sikerült stabilizálni a kedden Afganisztánban életveszélyesen megsebesült magyar katona állapotát - mondta Kovács József vezérőrnagy, az összhaderőnemi parancsnokság parancsnoka a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.

A parancsnok közlése szerint szerdán döntik el a Mazari-Sarifban lévő katonai kórház orvosai, hogy mikor lehet Magyarországra szállítani a közlekedési baleset sérültjeit.

A súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett szakaszvezetőt már megműtötték, és stabilizálták az állapotát, ami még mindig életveszélyesnek minősíthető, de már egy kicsit jobb. Amint a döntés megszületik, tizenkét órán belül Magyarországra szállítják a sérülteket - tette hozzá.

Kedden két magyar katona meghalt, négy másik pedig megsérült Afganisztánban, amikor előzés közben felborult a konvojuk egyik járműve. A baleset azért történt, mert a sofőr eddig ismeretlen okból túlságosan félrerántotta a kormányt, ezért felborult a páncélozott jármű.