Polgári engedetlenséget jelentett be Esztergom polgármestere

Esztergom, Tétényi Éva polgármester
Vágólapra másolva!
Tétényi Éva esztergomi polgármester bejelentette, hogy polgári engedetlenségre hivatkozva nem vezeti le a kormányhivatal által csütörtökre összehívott képviselő-testületi ülést. A független politikus szerint csak akkor kerülhet pont a fél éve tartó esztergomi konfliktus végére, ha előrehozott önkormányzati választást tartanak a városban.
Vágólapra másolva!

Esztergom kész az új választásra, más törvényes megoldás nincs - olvasható Tétényi Éva esztergomi polgármester csütörtöki közleményében. A független politikus szerint a hivatal működésképtelensége és a kormányhivatal által kimondott alkotmányellenes működés kimeríti a jogszabályban foglalt kritériumokat, ezért Tétényi Éva szerint előrehozott önkormányzati választást kell kiírni a városban. Közleményében a polgármester azt írja, a döntés innentől az Alkotmánybíróság és a kormányhivatal kezében van.

Tétényi Éva csütörtöki sajtótájékoztatóján - amelyen az MTI szerint csaknem száz lakos is megjelent, és tapssal köszöntötte a város vezetőjét - arra hivatkozott, hogy az ülés napirendjén nem szerepelnek a kormányhivatal által korábban alkotmánysértőnek ítélt határozatok. Polgármesteri esküjéhez hűen nem hajlandó a képviselő-testület alkotmánysértő tevékenységében közreműködni.

A kormányhivatal azért hívta össze a testületet, mert korábban a Fidesz-frakció a polgármester és az ellenzék nélkül tartott ülésen elfogadta a város adósságrendezési tervét. A megyei kormányhivatal a Jobbik Magyarországért Mozgalom beadványára reagálva kijelentette, hogy a Fidesz-frakció megsértette az alkotmányt, valamint az önkormányzati törvényt, és május 20-ig előírta a törvényes állapot helyreállítását.

A polgármester hat órakor az ülésterembe lépett, közölte, hogy az ülést összehívta a kormányhivatal kérésének megfelelően, de nincs olyan jogszabály, hogy neki kötelezően le kell vezetnie. Felszólította a képviselőket, hogy mondjanak le vele együtt, és a város érdekében újra méressék meg magukat, majd távozott. Ezután a testület fideszes és ellenzéki képviselői között heves szóváltás alakult ki. Bánhidy Vajk fideszes képviselő a polgármester után szaladt, és próbálta szándékának megmásítására bírni, később visszatért, és közölte, hogy sikertelenül járt.

Az üléslevezető helyére Steindl Balázs, a Fidesz-frakció vezetője ült, és bejelentette, hogy péntek reggel kilenc óráig szünetet tartanak, és utána várják közös munkára a polgármestert. A jobbikos Stámusz Andrea és a szocialista Nyíri Attila közölte, hogy az ülést csak a polgármester hívhatja össze, így ez az összejövetel nem testületi ülés, nem törvényes aktus, ezért nem vesznek részt benne, majd elhagyták az üléstermet. A Fidesz képviselői maguk között folytatták a tanácskozást, és megszavazták, hogy az ülést másnap reggel kilenc órakor folytatják.

Esztergomban fél éve patthelyzet alakult ki a megválasztott független polgármester és a képviselő-testület kétharmadát adó Fidesz-frakció között. Tétényi Éva adósságrendezési eljárást indított el, miután az önkormányzati választásokon a szavazatok kétharmadát megszerezve Meggyes Tamás fideszes városvezetőt váltotta, és kiderült, hogy a városnak csaknem 25 milliárd forint az adóssága.

Tétényi a képviselő-testület többségét adó Fidesz-frakciónak ellenszegülve nem volt hajlandó újabb hiteleket felvenni a kölcsönök kamatainak törlesztéséhez.

A helyi Fidesz-frakció a megindított adósságrendezési eljárást törvénytelennek tartotta. Tétényi Éva az együttműködés hiányára hivatkozva legutóbb nyílt levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől a testület feloszlatását. A levelet 200 helyi lakos kíséretében gyalog vitte Esztergomtól a Parlamentig.

Az [origo] korábbi információi szerint nemcsak a kormány nem foglalkozik az esztergomi helyzettel, de a Fidesz pártvezetése is abban bízik, hogy az esztergomi képviselő-testület feloszlatását kérő Tétényi rosszul jön ki a konfliktusból, és a végén esetleg még fel is függesztik a hivatalából.

Az esztergomi helyzetről szóló összes cikkünket itt olvashatja.