Jogerősen 16 évre ítéltek egy gyermekeivel fajtalankodó dunavecsei férfit

Vágólapra másolva!
Súlyosbította a Szegedi Ítélőtábla annak a dunavecsei férfinak a börtönbüntetését, aki éveken át fajtalankodott nevelt fiával és saját lányával. A 42 éves férfit 16 év börtönre ítélték jogerősen, felesége, aki többször tanúja volt a férje cselekedeteinek, négy évet kapott.
Vágólapra másolva!

Jogerősen tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a dunavecsei férfit, aki éveken át fajtalankodott vér szerinti lányával és nevelt fiával. A vádlott felesége, a gyermekek anyja négy évet kapott. Első fokon a férfi csak tizennégy év börtönt kapott.
A 42 éves férfi és a 26 esztendős nő 2000-ben házasodott össze. A férfi dunavecsei házában együtt nevelték az asszony korábbi kapcsolatában, 1996-ban született kisfiút, majd a 2001-ben világra jött közös lányukat is.

A bírósági tárgyaláson kiderült, hogy a házaspár elhanyagolta gyermekeik gondozását: többször előfordult, hogy a gyerekek éheztek, és a szomszédok etették meg őket. A férfi rendszeresen a gyermekek előtt bántalmazta a nőt, és az is gyakorta előfordult, hogy a vádlottak a kislány és a kisfiú jelenlétében végeztek önkielégítést.

A vádirat szerint a férfi 2001-2002 fordulójától hetente többször is fajtalankodott az akkor óvodába járó hatéves nevelt fiával. A kisgyereket fenyegetéssel, veréssel kényszerítette arra, hogy eltűrje a rendszeres fajtalankodást, ami egészen a vádlott 2010-es őrizetbe vételéig tartott. A fiú próbált az édesanyjától segítséget kérni, az asszony azonban nem fékezte meg a férfit, és az is előfordult, hogy szemtanúja volt az erőszaknak.

Egy játszótéri ismerős tett feljelentést

2005-től, amikortól a kislány óvódás lett, a férfi vele is napi rendszerességgel, sőt időnként naponta többször is fajtalankodott. A vádlott vér szerinti gyermekét is fenyegette, és verte, ha vonakodott. A fiú a húga érdekében is az anyjához fordult, a nő azonban nem értesítette a hatóságokat, csak annyit mondott a fiának, hogy ne figyeljen oda, amikor a vádlott a "húgával szexszel".

A fiú az iskolában a barátjának és a nevelőinek is beszélt a történtekről, végül egy játszótéri ismerősének gyámja tett feljelentést a vádlottak ellen.

A táblabíróság folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés, folytatólagosan elkövetett, szemérem elleni erőszak és kétrendbeli, kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, és ezért jogerősen tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta. A nőt erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak bűntettében bűnsegédként, a kiskorú veszélyeztetésének bűntettében pedig tettesként marasztalta el az ítélőtábla, négy év fegyházbüntetést kiszabva rá.