Nem kell 25 ezer ember egy történeti egyházhoz

Vágólapra másolva!
Szászfalvi László egyházakért felelős államtitkár szerint a kormány elvetette azt a tervet, hogy létszámminimumot írjon elő a történeti egyházak számára.
Vágólapra másolva!

A kormány célja az, hogy az egyházakra vonatkozó sarkalatos törvényben pontosan meghatározza, mit ismer el egyháznak és vallási közösségnek, valamint mit tekint vallási egyesületnek - mondta csütörtökön Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön a "Vallás, egyház, oktatás Európában és Magyarországon" című szimpóziumon tartott előadásában.

Szászfalvi László közölte, korábban felvetődött az, hogy létszámhoz - akár 25 ezer főhöz - kössék a történetiség elismerését. "Hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a 25 ezres taglétszámi kritériumot nem tudná teljesíteni több, jelentős magyarországi múlttal rendelkező egyház, például az ortodoxok vagy az unitáriusok, ugyanakkor több, dinamikusan fejlődő újabb egyház - amelyeknek viszont a magyar történelemben és kultúrában nincs még olyan széles beágyazódottsága - könnyedén teljesítené" - tette hozzá az államtitkár.