[origo] itthon

100
90
Címkék:baleset,MÁV

Súlyos baleseteket előztek meg több vasútvonalon

[origo]|2011. 05. 20., 6:35|Utolsó módosítás:2011. 05. 20., 7:38|

Az utolsó pillanatokban előztek meg két súlyos vonatbalesetet a héten - írta a Magyar Nemzet. A MÁV-nál megerősítették a történteket, és azt közölték, hogy hivatalból vizsgálatot indítottak.

Két súlyos vonatbalesetet előztek meg szinte az utolsó pillanatokban a hét első felében - írta a Magyar Nemzet a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetére hivatkozva.

Az egyik esetben, május 16-án a Tura és Aszód közti fővonalon két vonat haladt egymással szemben a menetrend szerinti, legalább 120 kilométer/órás sebességgel. A turai forgalmi szolgálattevő, miután észrevette a tévedését, a fő-menetirányítót tájékoztatta a helyzetről, aki még időben tudta értesíteni a mozdonyvezetőt. A lap szerint a szerelvények egymástól pár száz méterre álltak meg.

Két nappal később Újfehértón a Debrecen felé közlekedő Floyd magán-vasúttársaság által üzemeltetett tehervonat indult el felhatalmazás nélkül. A szerelvény keresztezte a Debrecen felől bejáró gyorsvonat útját. A balesetet - a lap szerint - a biztosítóberendezés akadályozta meg.

A Magyar Nemzetnek a MÁV-nál megerősítették a történteket, és azt közölték, hogy hivatalból vizsgálatot indítottak. A MÁV azt azonban egyelőre nem tudta megmondani, hogy mikorra fejeződik be az esetek feltárása.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »