Gyógyszervásárlási segélyt ígérő trükkös tolvaj bukott le Balatonalmádiban

Vágólapra másolva!
Országjáró trükkös tolvajt fogtak el a rendőrök Balatonalmádiban. A 41 éves nő gyógyszervásárlási segélyt ígérve lopott meg idős embereket országszerte. Az asszonyt előzetes letartóztatásba helyezték, az általa okozott teljes kár 750 ezer forintra tehető.
Vágólapra másolva!

Azzal az ürüggyel jutott be idős emberek otthonába egy trükkös tolvaj, hogy segít nekik gyógyszerre pénzt szerezni - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek. Frankó Marianna közlése szerint a megnyerő fellépésű, 41 éves nógrádi nő az idős emberek bizalmába férkőzött, életkörülményeik, életkoruk után érdeklődött, majd elkérte taj-kártyájukat. Balatonalmádiban is gyógyszervásárlási segélyt ígérő mesével jutott be egy 92 éves asszonyhoz, akitől egy pohár vizet és taj-kártyát kért - mondta a sajtóreferens.

Az idős asszony talán három percig volt távol, vitte a nőnek a vizet, aki ez után papírt kért, hogy felírhassa a taj-kártya adatait. Frankó Marianna közlése szerint az asszony az idegen távozása után - amikor a lányával a piacra ment - vette észre, hogy a pénztárcájából hiányzik 70 ezer forintja és a bankkártyája. Feljelentést ugyan csak másnap tett, de a rendőröknek mégis sikerült olyan nyomokat rögzíteniük, amelyek alapján eljutottak a 41 éves, büntetett előéletű nőhöz, és előállították a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra.

A nő részletes beismerő vallomásából kiderült, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban - autóval, vonattal, busszal - járta az országot, gyógyszersegély ígéretével csapott be idős embereket az ország minden szegletében.

Vallomása szerint jó néhány helyen nem sikerült pénzt elcsennie, noha bejutott a lakásokba, de "nem adódott alkalmas helyzet a lopásra". Az is megesett, hogy a kiszemelt idős ember közölte: nem szed gyógyszert. Ilyenkor gyorsan elsietett a helyszínről, sőt, a települést is igyekezett mielőbb elhagyni. A trükkös tolvaj 10 és 80 ezer forint közötti összegeket "emelt el", a teljes kár egyelőre 750 ezer forintra tehető, de a sértettek köre várhatóan még bővülni fog - mondta a rendőrség sajtóreferense.